Nagyvilág

Szükségállapotot hirdettek a metrófelújítás miatt – New Yorkban

Szükségállapotot hirdetett Andrew Cuomo New York állam kormányzója a város tömegközlekedésében, hogy felgyorsulhasson az elöregedett, egyre több késés és műszaki probléma és újabban már balesetek sújtotta metróhálózat mindmáig halogatott átfogó felújítása. Egy keddi balesetben több mint harminc utas sérült meg könnyebben, amikor kisiklott egy szerelvény két kocsija. A baleset miatt utasok százai rekedtek hosszú időre a szerelvényen.

A metróhálózat jelenlegi állapota teljesen elfogadhatatlan – jelentette ki a kormányzó egy csütörtöki szakmai konferencián, amelyen az elmaradt beruházásokat, az elmaradt karbantartást és az elmaradt korszerűsítést tette felelőssé a közlekedési hálózat jelenlegi bajaiért.

A késések az őrületbe kergetik a New York-iakat. Az utasok torkig vannak a tájékoztatás hiányával, a megbízhatatlansággal, és most még itt vannak a balesetek is

– mondta Cuomo, aki szerint a szükségállapot kihirdetése segít lerövidíteni a bürokráciát és felgyorsítani a szanálást. A kormányzó felszólította a New York-i közlekedési vállalat (MTA) elnökét, hogy záros határidőkön belül álljon elő szanálási tervekkel, ezek kidolgozására 1-2 hónapot adott.

Cuomo szerint a New York-i tömegközlekedés “infarktusos állapotban” van, amit nem valamiféle váratlan esemény okozott, “hanem egy egész élet, a rossz szokások”. A New York-i metróhálózatban közlekedő 6400 vagon közül 700 már öregebb a 40 éves amortizációs idejénél, a legöregebb 52 éves. “Ezek szó szerint múzeumba való metrókocsik” – mondta. A jelzőberendezések jó részét még 1937 előtt szerelték be, és a jelenleg tervezett ütem mellett lecserélésük a hálózat egészében 40-50 év múlva fejeződne be. A késések száma ma már eléri a havi 75 ezret.

A kormányzó tarthatatlannak nevezte azt is, hogy a közlekedési vállalatnak öt évig tart egy új metrókocsi beszerzése. “Ha a jelenlegi gyártók nem tudnak szállítani a kívánt időben, más gyártókat kell keresni” – mondta.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik