Bár a választás második fordulóját csak június 18-án tartják, máris egyértelmű, hogy kényelmes abszolút többsége, sőt, akár kétharmada is lehet az Emmanuel Macron-féle La République en Marche (A köztársaság lendületben) pártnak a francia Nemzetgyűlésben. A nemzetgyűlési választáson szerzett egyértelmű felhatalmazás azonban csak laza bemelegítés az új francia köztársasági elnök számára: hamarosan kezdődik „az igazi kormányzás”, és akkor dől el, mennyire ütőképes valójában az általa kínált politika.
A nagy mandátumszám figyelmeztetés is
A választás előtt 300 és 400 közötti képviselői helyet vetítettek előre a becslések az elnöki többség számára. A nemzetgyűlési választás vasárnapi első fordulója alapján azonban még ennél is kényelmesebb, akár kétharmados többséget is kaphat a Macron-párt: ez természetesen hatalmas többség, biztos, stabil kormányzási lehetőség. A Macron-pártnak segíthet az alacsony, 50% alatti részvétel, és a radikális szavazók kedvetlensége is. Mindkét szempont fontos, hiszen a „tarolás” ellenére 100 franciából mindössze 10-11 szavazott most vasárnap az elnök pártjára, ami megint csak azt súgja, a hatalmas mandátumtöbbség ellenére nincs Macron-mánia.
A radikális baloldal (Jean-Luc Mélenchon) és a radikális jobboldal (Marine Le Pen) egykori szavazói tűnnek most a legcsalódottabbnak, ők maradtak otthon az elnökválasztáshoz képest a legnagyobb arányban. Ők nyilván úgy gondolkodnak, meglesz az elnöki többség, úgyis kormányozhat Macron, az abszolút többségi egyéni kerületi rendszerben a szavazatuk nem oszt, nem szoroz.
A radikális ellenzék feltámadása egyébként nem feltétlenül ártana Emmanuel Macronnak. Neki sem érdeke, hogy a Nemzeti Front ekkora belső válságot éljen át (a Front kampánya azért is volt gyenge és erőtlen, mert az elnökválasztáson elért jó eredmény ellenére kitört a belső vita arról, hogy mely stratégia, irányvonal repíthetné az Élysée-palotába a párt jelöltjét). Kellene az erősebb Front az elnöknek, mert a Macron-módra alakított francia „centrális erőtér” csak akkor igazán működőképes, ha az elnök fel tud mutatni egy viszonylag erős, 30-40% körüli, de inkább 40% feletti Nemzeti Frontot, ezáltal kikényszerítve maga mögött a szélsőségekkel szembeni szocialista-republikánus-centrista köztársasági összefogást.
Nincs kifogás: teljesíteni kell
A fentiektől függetlenül egy ekkora parlamenti többség természetesen egyértelmű felhatalmazás a megválasztott elnöknek, hogy valósítsa meg az elnökválasztás során ígért programját, vigye végig az ajánlott reformokat (különösen a munkapiac reformját, melynek az előkészítése már a választás előtt elkezdődött). Az elnöki többség számára kiemelten fontosak az eredmények, hiszen Macronék úgy vélik, 2022-ben csak tisztességes és mérhető gazdasági eredmények felmutatásával akadályozhatják meg a Le Pen győzelmét (persze ebben az üzenetben is benne van a bemutatott politikai stratégia, amely a Frontot mumusként mutatja fel).
Ez hatalmas pufferlehetőséget jelent. Kell is a mozgástér. Az elnöki többség ugyanis tele lesz amatőrökkel és politikai újoncokkal, ami a politikai elit megújítása szempontjából pozitív üzenet, de egyben hatalmas kockázat is az elnök számára. A „széplelkű” amatőrök, a politika és a parlament napi működését kevéssé értő újoncok ugyanis könnyen érzelmileg reagálhatnak egy-egy nehezebb helyzetben, megijedhetnek az egy-egy reform nyomán létrejövő társadalmi nyomástól, türelmetlenek lehetnek az eredmények érkezésével kapcsolatban, és bizonyos esetekben akár meg is bonthatják az elnöki többséget. A 400-450 körüli mandátumszám azt jelenti, hogy akár 100-150 képviselő lemorzsolódása sem veszélyezteti érdemben a szükséges döntések meghozatalát, a kormányzást.
Az uborkaszezon elmarad
Izgalmas hónapok következnek, hiszen az új parlament egyik első döntése lesz, hogy felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeleti úton vezesse be a munkaerő-piaci reformokat. Emmanuel Macron tudja, hogy ebben a kérdésben nemcsak a saját többségén, a szakszervezeteken és a munkaadókon kell minél gyorsabban átlépnie, hanem az időtényezőn is: minél előbb megvannak a kellemetlen döntések, annál előbb jöhetnek az eredmények, és annál biztosabb, hogy 2022-re beáll a politikailag oly szükséges felejtés.
De a kulcsszó itt éppen az „egyelőre”. Az elmúlt öt hétben inkább kampányt láttunk, mintsem kormányzást. Sok volt a külpolitika, a szimbólum, az előkészítés, viszonylag kevés a tényleges döntés és végrehajtás. Márpedig szimbólumokkal játszani és bejelenteni, előkészíteni mindig könnyebb, mint csinálni, megoldani, rendbe tenni. Márpedig rendbe tenni van mit: a munkaerő-piaci reformok mellett az elnöki többségre vár a költségvetési Hollande-hagyaték kiegyenesítése, a terrorveszély kezelése, az uniós reform. Mind-mind potenciálisan nagy sikerrel kecsegtető, de nagy kockázatú, nehéz ügy.
Ezennel tehát ráfordulunk a tényleges kormányzásra, annak a megvalósítására, amire Macron felhatalmazást kért és kapott. Jön a – magyarok számára is kiemelten fontos – német-francia uniós útiterv, a munkapiaci reform, a rendkívüli állapot meghosszabbítása, a közélet erkölcsössé tételéről szóló törvényjavaslat.
Egészen biztos: Franciaországban az uborkaszezon az idén elmarad.
Soós Eszter Petronella, Franciaország-szakértő
