Nagyvilág

Tudja, hogy segít Magyarország Libanonon? Templomokat újít fel

Külügyminiszterünk libanoni útján ismét felejthetetlen nyilatkozatot tett. Megtalálta a kormány a segítség legfontosabb módját.

Ezúttal Libanonba küldték el a magyar külgazdasági és külügyminisztert, hogy tárgyaljon, majd nyilatkozzon valami okosat, Szijjártó Péter pedig teljesítette a feladatot.  Szijjártó megbeszélést folytatott Gibran Bászil külügyminiszterrel, Nabih Berri parlamenti elnökkel, Raed Huri gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és a libanoni gazdasági élet néhány fontos szereplőjével.

Szokás szerint önmagának ellentmondó dolgokat mondott utána. Például azt, hogy kétmillió szír menekült él Libanonban, akiket alig tud már ellátni az ország, márpedig el kell, hogy lásson, máskülönben elindulnak Európába. Kétmillió menekült ellátása pedig

megoldhatatlan feladat elé állítaná az Európai Uniót.

Tehát a Magyarországnál sokkal kisebb Libanon képes a feladatra, a világ vezető gazdaági tömbje nem. Szijjártó folytatta: a menekültek ellátására fordított 400 millió euró, amit az unió folyosít, kevés. Szükséges még egyszer ennyi a libanoni gazdaság fejlesztésére, mert megtorpant a növekedés a menekültek ellátása miatt.

Sok a keresztény is Libanonban, úgyhogy a magyar kormány támogatja őket. De nem élelemmel, vízzel, ruházattal, egészségügyi vagy oktatási fejlesztésekkel. Hanem templomfelújításokkal.

A magyarkormány 32 templom felújításához nyújt 1,5 millió euró (462 millió forint) támogatást. Végül arról beszélt Libanonban Szijjártó, hogy öt magyar térképész segíti az ENSZ helyi misszióját, aminek nem szabad csökkenteni a támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik