Nagyvilág

Északír kispárt lett a királycsináló Nagy-Britanniában

Komoly szerepben találta magát az északír unionisták pártja: ők kellenek ahhoz, hogy Theresa May kormányt alakítson, amit be is vállalt.

Ahogy mi is számtalanszor megemlékeztünk róla, Theresa May brit kormányfő és a Konzervatív Párt – ahogy egy párttag fogalmazott –  nemhogy lábon, de fejbe lőtte magát a csütörtöki előrehozott választásokon. Mayék abban bíztak, hogy az egy hónappal korábbi tetemes előnyük elég lesz, hát nem lett, éppen hogy ők lettek a legerősebb párt, a kormányalakítás cérnaszálon függ.

May mindenesetre elzarándokolt II. Erzsébet királynőhöz, az Egyesült Királyság államfőjéhez, majd onnan magabiztosan távozott. Közölte, igenis kormányt fog alakítani, amivel kivezeti az országot az Európai Unióból a 10 nap múlva kezdődő Brexit-tárgyalásokon. Tervei között szerepel az iszlám szélsőségesség eltiprása is a manchesteri és londoni merényletek után.

A mérleg nyelve pedig:

A britpárti Demokrata Unionista Párt (DUP) Észak-Írországban jelentős politikai erő, de összbrit viszonylatban aprópárt, viszont 10 képviselői helyet szereztek az alsóházban, így May ba is jelentette, hogy velük fognak együttműködni. Úgy indokolt, hogy így megvan a legitimáció és a képesség is rá, hogy biztosítsák a többséget. Ahogy fogalmazott:

A mi két pártunk évek óta erős kapcsolatot élvez, és ez bizalommal tölt el, hogy elhiggyem, képesek leszünk együttműködni az egész Egyesült Királyság érdekében.

Végül elmondta, az emberek a prosperitásra és egy sikeres Brexitre szavaztak most júniusban, ezt fogja ő is követni, végrehajtani. Arról nem beszélt, rendes koalíciót kötnek-e a DUP-pal, vagy csak kívülről támogatják őket az északírek. Végül azzal zárta mondandóját: “na irány dolgozni.”

Zárásul egy gyors matek: ugyan a többi párttal nincs esély együttműködni (a Skót Nemzeti Párt nemrég közölte, hogy minden eszközzel küzdeni fog a toryk kormányalakítása ellen), de az exit pollokkal ellentétben úgy tűnik, elég lesz a DUP tíz képviselője. 326 fő kell a kormányalakításhoz, 318-at szereztek a konzervatívok, plusz a DUP 10 képviselője, az már 328. Siker.

(Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik