Bizarr és kegyetlen módot választott részvényesek egy csoportja, hogy kifejezze ellenérzéseit a csangcsoui állatkert menedzsmentjével szemben.
Az üzletemberek két évvel ezelőtt befektetőként jelentek meg, ám az invesztált pénzből egy fillért sem láttak viszont, lévén, hogy az állatkert ellen időközben per indult, az intézmény számláit zárolták.
A csalódott részvényesek most úgy gondolták, remek módja a tiltakozásnak, ha egy élő szamarat dobnak be a tigrisek közé. A kegyetlen, barbár cselekedetről videó készült, megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
A Guardian információi szerint a szamár fél órán át szenvedett a halála előtt.
Az egyik részvényes egy helyi lapnak elmondta: ha már nem térül meg a befektetésük, legalább az állatok etetésén spórolnak kicsit.
A kínai állatkertek egy részében – ahol egyébként is rettenetes körülmények uralkodnak – gyakori, hogy a látogatók szórakoztatására a legkülönfélébb állatokat dobnak be martalékul a tigriseknek.