Nagyvilág

Lefeküdt egy lány az apjával, hogy ne házasodjon össze menyasszonyával

A hongkongi lány 19 éves volt az eset idején. Azt remélte, a szexszel meg tudja változatni apja elhatározását.

Vérfertőzés vádjával áll bíróság előtt egy 26 éves hongkongi nő, aki még 2009-ben kétszer is szeretkezett apjával, mert nem akarta, hogy apja összeházasodjon menyasszonyával –  jelentette a South China Morning Post. Egy hétfői bírósági meghallgatáson a nő ügyvédje szerint a lány ajánlotta fel apjának, hogy feküdjenek le.

Az ügyvéd szerint mindez egy kétségbeesett lány döntése volt, ami az apja iránt érzett elvakult rajongásból és szeretetből táplálkozott. „Azért ajánlotta fel a szexet, mert remélte, azzal apja megváltozatja döntését” és nem veszi el menyasszonyát – közölte az ügyvéd. Az apa korábban azt mondta, lánya öleléssekkel és csókokkal vigasztalta, amikor rossz passzban volt, és az vált szexuális kapcsolattá – írta a Strait Times.

A lány 19 éves volt, amikor a most 58 éves apuka lefeküdt vele. A hatóságokat a lány öccse értesítette 2015-ben miután talált egy felvételt az egyik aktusról egy memóriakártyán, amire apja szemüvegtokjában bukkant. A fiú  – aki azóta depresszióval küzd, amire gyógyszereket is szed – azért tett bejelentést a rendőrségen, mert nem tudta, hogy a lány is beleegyezett a vérfertőző szexbe.

Korábbi tárgyalási napokon már az apa és a lánya (akiknek nevét nem hozták nyilvánosságra) is bűnösnek vallotta magát kétrendbeli vérfertőzés vádjában, és az ügyükben döntő bíró már csak azt mérlegeli, milyen büntetést szabjon ki rájuk. A nő esetében hajlik arra, hogy ne küldje börtönbe, de az apa esetében már nem.

A nő ügyvédje arra kérte a bíróságot, vegyék figyelembe, hogy ez „az ügy nagyon szokatlan”, és szerinte semmi haszna nem lenne a társadalomnak abból, ha börtönbüntetéssel sújtanák védencét. Aki annyira elvakultan imádja apját, hogy korábban az ügyészeket is arra kérte, csak őt tegyék felelőssé a vérfertőzés miatt, hogy apjának ne kelljen börtönbe vonulnia.

A pár büntetésének nagyságáról június 12-én dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik