Nagyvilág

Dortmundi merénylet: nem terrortámadás történt

Nem találtak terrorizmusra utaló nyomokat a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen áprilisban elkövetett robbantásos merénylet ügyében - közölte kedden a német szövetségi legfőbb ügyészség.

A nyomozást azért vonta magához az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében eljáró hatóság, mert a helyszínen talált három azonos szövegű levél radikális iszlamista háttérre utalt. Ezt azonban nem támasztották alá a nyomozás további megállapításai.

A feltárt adatok alapján abból kell kiindulni, hogy kizárólag a nyereségvágy áll a bűncselekmény mögött, az elkövető pedig valóban a robbantással alaposan gyanúsított, német-orosz kettős állampolgárságú Szergej W.

– áll a közleményben.

Ezért a legfőbb ügyészség illetékesség hiányában átadta az ügyet a dortmundi ügyészségnek.

A gyilkossági kísérlettel, robbantásos bűncselekménnyel és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi feltűnő részvényopciós ügyletek révén jutottak.

Megállapították, hogy a BVB részvényére vonatkozó úgynevezett származtatott pénzügyi termékeket – derivátumot – vásárolt hitelből. Nyeresége annál nagyobb lett volna, minél inkább gyengül a BVB részvényének árfolyama. A gyanú szerint a részvényárfolyam zuhanását a robbantással akarta előidézni.

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre szállító autóbusz ellen április 11-én este követtek el robbantásos merényletet. A jármű két helyen megrongálódott, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, a csapat egyik védőjét. A spanyol légiós – felületi sérülések mellett – csuklótörést szenvedett. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották. A párharcból a Monaco jutott tovább, a hercegségieket az elődöntőben a Juventus búcsúztatta.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik