Nagyvilág

Előbb megpróbálta lehúzni a WC-n, majd órákig autóztatta halott babáját a drogfüggő nő

A 37 éves pennsylvaniai nő, Chesney Anne Wheeler április 12-én adott életet a saját williamsporti otthonában a kislányának. A halott csecsemőre aztán a 85 mérföldre fekvő Wilkes-Barre kórháznál találtak rá, az anyát a rendőrök rögtön letartóztatták.

Wheeler a vallomásában elárulta, hogy azért vezetett több mint egy órát az újszülött kislányával, mert félt, hogy a helyi orvosok rájönnek, hogy kokaint és heroint fogyasztott a terhesség alatt. A nőnél feltehetőleg az aktív drogfogyasztás miatt több mint 2 és fél hónappal hamarabb indult meg a szülés.

A hivatalos orvosszakértő beszámolója szerint még a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a nő babája halva született, vagy pedig a szállítás közben vesztette életét. Pedig ezt azért is lenne fontos megtudni, mert utóbbi esetben súlyosabb büntetést szabhatnának ki a nőre.

Wheeler a nyomozóknak azt is elmondta, hogy nem igazán izgatta magát a szülés miatt, miután világra hozta a kislányát, betekerte egy takaróba, majd elájult. A nő, miután magához tért, egy dobozba tette az újszülöttet, bedobta az autója hátsó ülésére, majd elhagyta a várost.

Wheeler állítása szerint ekkor a lánya már nem élt.

A nő az autójával először egy drogfüggőket kezelő központba hajtott, ahol felvette az egyik barátját, akivel aztán hazamentek, hogy kitakarítsák a fürdőszobát, ahol Wheeler szült. A nő ekkor megpróbálta a csecsemőt lehúzni a WC-n, ám végül mégis a 85 mérföldre fekvő kórházban lyukadtak ki, ahova elvitték a gyermek maradványait.

A nő férje január óta börtönben van, mivel bántalmazta a terhes feleségét. A nő ellen eljárást indított a rendőrség.

Via

Ajánlott videó

Olvasói sztorik