Nagyvilág

Elkezdődött a szavazás, hogy még nagyobb hatalmat kapjon-e Orbán példaképe

Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.

Tizennyolc olyan alkotmánymódosításról döntenek a választópolgárok, amelyeknek értelmében nem a miniszterelnök, hanem a mindenkori államfő lenne a végrehajtó hatalom feje az országban, a kormányfői tisztség meg is szűnne. A referendumon 55,3 millió belföldön élő és nem egészen 3 millió külföldön élő török adhatja le voksát.

Recep Tayyip Erdogan török elnök célja évek óta a kormányzati berendezkedés megváltoztatása. Azt állítja, hogy ez nem az ő személyes céljait szolgálja, hanem az elnöki rendszer erősebbé és biztonságosabbá tenné országát.

A legutóbbi közvélemény-kutatások nagyrészt az alkotmánymódosítás mellett szavazók szűk, 51-52 százalékos győzelmét vetítik előre, köztük a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) közeli Gezici nevű cég is. Egyúttal van olyan felmérés, amely 60 százalék feletti eredményt jósol a támogató szavazatoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik