Nagyvilág

Keresztény templomoknál robbantottak Egyiptomban – 42 halott

A merényletekért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

A legfrissebb adatok szerint már 42 halálos áldozata van az egyiptomi keresztény templomoknál vasárnap elkövetett robbantásos merényleteknek – közölte a BBC brit közszolgálati adó, egyiptomi tisztségviselőkre hivatkozva. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint a sebesültek száma legalább 106.

A virágvasárnapi szertartások idejére időzített támadásokért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, az Amaq hírügynökségen keresztül – jelentette a CNN. Az amerikai hírtelevízió ugyanakkor megjegyezte, hogy független forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni, hogy valóban közük volt-e a merényletekhez.

Az első robbantás a Kairótól majdnem száz kilométerre északra található Tanta városában történt. A merénylők a Szent György templomban, az oltár közelében rejtettek el egy bombát egy pad alá – közölte az egyiptomi állami televízió. A detonáció a virágvasárnapi istentisztelet közben történt. A robbanásban 29 ember halt meg, és 71-en sebesültek meg.

A második merénylet Alexandria városában történt, ahol egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, a Szent Márk kopt ortodox katedrálisnál. Az épületben ott volt a II. Teodor kopt pápa is, aki nem sebesült meg. A robbanásban 13 ember halt meg, és 35-en sebesültek meg. Az egyiptomi belügyminisztérium közlése szerint a halottak között van négy rendőr is, akik megakadályozták, hogy a merénylő bejusson a katedrálisba.

A robbantások után a biztonsági erők két másik bombát hatástalanítottak Tanta városában, amiket egy mecsetben rejtettek el – írta az Al-Ahram egyiptomi állami hírügynökségre hivatkozva a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik