Nagyvilág

Meghalt az Iszlám Állam egyiptomi vezetője

Légicsapás végzett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyiptomi ágának egyik alapítójával, Abu Anasz al-Anszárival a Sínai-félsziget északi részén - jelentette be az egyiptomi hadsereg vasárnap.

Anszári halálhírét az Iszlám Állam is megerősítette an-Nabaa című hetilapjának legutóbbi számában. A dzsihadista szervezet fontos és aktív tagjaként írt a fegyverkezésért felelős, börtönviselt férfiről.

Az Anszár Bejt al-Makdisz nevű szélsőséges csoport alapítójával az egyiptomi hadsereg március 18-ai légicsapása végzett. A bombázásban 18 veszélyes dzsihadista vesztette életét – közölte hivatalos Facebook-oldalán az egyiptomi hadsereg szóvivője, Támer ar-Refai.

Az Anszár Bejt al-Makdisz 2014 novemberében esküdött hűséget az Iszlám Államnak, és vette fel a Sínai Tartomány nevet.

A csoport számtalan merényletet hajtott végre az egyiptomi biztonsági erők ellen. Az Anszár Bejt al-Makdisz jelentkezett egy Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó orosz utasszállító elleni pokolgépes támadás elkövetőjeként is. A 2015. október 31-én, röviddel a felszállás után elkövetett robbantásban 224-en vesztették életüket.

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton Irakban végeztek az Iszlám Állam második emberével.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik