Nagyvilág

Dzsihadisták ünneplik a szentpétervári robbantást

Az Iszlám Államhoz kötődő közösségi oldalakon örvendeznek a metróban történt merénylet után.

Az Iszlám Állam követői közösségi oldalakon ünneplik a szentpétervári metróban hétfőn történt, legkevesebb kilenc halálos áldozattal járó robbantást.

Bár a beszámolók szerint pokolgépes merénylet történt, az orosz hatóságok még óvatosak azzal, hogy terrortámadásnak minősítsék a történteket. A dzsihadisták viszont terrortámadásról beszélnek, és közülük többen a sérültekről és áldozatokról készült képeket osztották meg.

A támadásra az után került sor, hogy az Iszlám Állam propagandistái arra biztatták a terrorszervezet szimpatizánsait, hogy Moszkvában hajtsanak végre támadást. Olyan plakátokat is terjesztettek, amelyeken Vlagyimir Putyin fejbe lőve látható, vagy épp az összedőlt Kremlt ábrázolja azzal a felirattal, hogy „felégetjük Oroszországot”.

A dzsihadisták több követője azzal kötötte össze a szentpétervári támadást, hogy Oroszország a szíriai háborúban Bassár el-Aszad elnök mögé állt. Az Iszlám Állam eddig nem vállalta a felelősséget a merényletért, bár ez szinte soha nem is szokott egy napon belül megtörténni, és az is előfordul, hogy olyan támadásokat vállalnak magukra, amihez valójában nincs is közük. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik