Nagyvilág

Börtönbe küldenék a tanárnőt, aki két fiatalkorú diákjával szexelt

A 28 éves tanárnő, Haeli Wey 2015-ben az iskolával, ahol akkoriban tanított egy afrikai kiránduláson vett részt. Wey ekkor került közel ahhoz a két 17 éves diákhoz, akikkel a vád szerint 10 alkalommal létesített szexuális kapcsolatot. A híradások szerint az ügyről az egyik áldozat tett véletlenül vallomást, amikor elmesélte az élményeit.

Haeli Wey/Instagram

Kiderült az is, hogy a nő kérte a fiatalokat, hogy töröljék ki a tőle kapott Instagram üzeneteket, ám ennek nem tettek eleget. Haeli Wey-t a bíróság 10 év próbaidőre, és 200 óra közösségi munkára ítélte. A nő büntetéséről az őt védő ügyvéd azt mondta, hogy “ésszerű” döntés született.

Sokan a felháborodásuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Wey csak próbaidőt kapott. A legtöbben arra hivatkoznak, hogyha ugyanezt a bűncselekményt egy férfi követi el, akkor azért a bíróság minimum letöltendőt ítélt volna.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik