Nagyvilág

Az utolsó pillanatban mentették le a sínekről a 89 éves nőt – videó

Ketten siettek a két botra támaszkodó nő segítségére, a biztos haláltól mentve meg.

„Ez is bizonyítja, hogy a társadalmunk teli van jó emberekkel” – jelentette ki New Jersey állambeli Saddle Brookban történt esettel kapcsolatban a város rendőrkapitánya, aki „őrangyalként” jellemezte a nő életét megmentő két férfit. Egyikük, a 28 éves Jonatha Mango a helyi sajtónak elmondta: éppen egy gyorsétterem parkolójából állt ki, és a vasúti kereszteződés előtt állt autójával, amikor látta, hogy milyen halálos veszélybe került az idős nő.

A férfi azonnal kipattant autójából, amikor látta, hogy a sorompó kezd leereszkedni, miközben a két botra támaszkodó nő még mindig a síneken volt. Mango elmondása szerint a nő nem beszélt angolul, és először megijedt, mert az hitte, hogy bántani akarja. Végül Mangónak, és egy másik férfinak sikerült még éppen időben lemenekítenie a nőt a sínekről.

A másik férfit nem azonosították, mert elment a helyszínről még mielőtt a rendőrök kiérkeztek volna. A mentéshez pedig szükség volt a mozdonyvezető segítségére is, aki látta a nőt a síneken, és behúzta a vészféket, elég időt adva ezzel a két férfinek a nő megmentésére.

A nőt elővigyázatosságból kórházba szállították, de a beszámolók szerint az ijedségen kívül nem lett semmi baja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik