Nagyvilág

„HIV-fertőzött vagyok” – ezzel menekült meg a nemi erőszaktól egy 88 éves nő

A hazugság hatásos volt: a támadó azon nyomban elmenekült az amerikai nő házából.
Korábban a témában:

Egy 88 éves amerikai nőnek sikerült lebeszélnie a házába betört férfit arról, hogy megerőszakolja, azzal, hogy azt hazudta, hogy HIV-fertőzött. A pennsylvaniai Parkesburgban élő Helen Reynolds az ABC6 televízió híradójának elmondta: a támadó karbantartónak adta ki magát,és úgy jutott be a lakásába, majd szigetelőszalaggal megkötözte.

„Az arcomra, az orromra és a szemüvegemre is rátekerte” – mondta el az egyedül élő idős nő. Szerencséjére a száját már nem ragasztotta le, így beszédbe tudott elegyedni vele, aminek a vége az lett, hogy sikeresen lebeszélte arról, hogy megerőszakolja. A gyors gondolkodású nő ugyanis a lehető legjobb hazugságot találta ki.

„Mondtam neki, hogy akár meg is tudhatja az igazat, és közöltem, hogy HIV-fertőzött vagyok, és a férjem belehalt” – közölte Reynolds az ABC6 riporterével. Az idős nő hozzátette: „Amikor ezt kimondtam, egyszerűen kisétált a hálószobából. A megjegyzés megmentette az életemet.”

A helyi hatóságok egyelőre senkit sem vette őrizetbe a támadás miatt – írta az ABC6.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
ANKARA, TURKEY - MAY 8: 23-year-old Syrian Ayse Halo Ajouri (L), living in Syria's Aleppo with her two children Muhammed (R) and Husein (C), is seen during an exclusive interview in Ankara, Turkey on May 8, 2019. Ayse Halo Ajouri has learnt that his son Husein suffers from glass bone disease, when they have come to Turkey. Ajouri couldn't treat his son in Syria because of the civil war in the country and the lack of physical conditions of hospitals, and has come to Turkey. Ajouri's son Husein, whose bones are deformed due to his illness, has start to receive treatment at Al Farah ('My Happiness') Family and Child Support Centre, opened by UNICEF and Association for Solidarity with Asylum Seekers and Migrants (ASAM) in 2016, in Ankara. Ozge Elif Kizil / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.