Nagyvilág

Vad quad-adat: tizenkilenc halál, százötvenöt sérülés

Szomorú statisztika az Emirátusokból.

Abu Dzabiban 2016-ban 19 ember vesztette életét quad-balesetben vagy háromkerekű motoron. A helyi közlekedési igazgatóság adatai szerint tavaly 174 alkalommal történt baleset (karambol, műszaki hiba, gázolás) az említett járművekkel közlekedőkkel.

A balesetek következtében 155-en sérültek meg.

Az előző évben ez a szám 132, a halálos áldozatoké pedig 10 volt, míg 2014-ben 124 sérültet és 12 halállal végződő szerencsétlenséget regisztráltak. A belügyminisztérium közlekedésért felelős igazgatója szerint nagyon sokszor az okozta a tragédiát, hogy

a sivatagi körülményekre tervezett járművet a lakott településeken, közutakon használták;

és igen gyakori, hogy a quadosok nem viselik a kötelezően előírt sisakot. Brig Ghaith Al Zaabi óva intette a szülőket, hogy gyerekeiknek ilyen járműveket vásároljanak, amíg azok nem rendelkeznek jogosítvánnyal.

 

gulfnews

Ajánlott videó

Olvasói sztorik