Nagyvilág

Már a nyakukon volt a kötél, amikor megtudták, hogy meg fognak halni

Az Amnesty International jelentése szerint tömegével gyilkolnak meg rabokat az Aszad-rezsim börtönében.

Öt év alatt mintegy 13 ezer embert akasztottak fel a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsim egyik börtönében, Damaszkusz közelében – közölte kedden az Amnesty International.

Szemtanúkkal – őrökkel, fogvatartottakkal és bírókkal – folytatott beszélgetésekből derült ki, hogy a Saydnaya börtönben 2011 és 2015 között legalább heti rendszerességgel ötven fős csoportokban hurcolták ki celláikból a rabokat, akikkel szemben színlelt tárgyalást folytattak, megverték őket, majd az éjszaka közepén, titokban felakasztották.

A jelentés szerint a rabok szemét bekötötték, és egészen addig nem tudták, hogy meg fognak halni, amíg a kötél a nyakukra került. Az áldozatok nagy többsége civil volt, akik az Aszad-rezsimmel ellenkeztek.

Az Amnesty szerint a történtek kimerítik a háborús és emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát, és valószínűleg most is fennáll ez a gyakorlat a fogva tartottak kínzásával együtt. A beszámolók szerint az is előfordult, hogy a rabokat arra kényszerítették, hogy megerőszakolják egymást, az őrök pedig a raboknak szánt ételt a mocskos, véres padlóra öntötték.

Az Amnesty korábban azt közölte: Szíria-szerte összesen 17 700-an haltak meg kormányzati börtönökben a polgárháború kitörése óta. A jogvédő szervezet bejrúti irodájának egyik vezetője azt mondta: a jelentés egy titkos és kiterjedt gyakorlatot tár fel, amelyet a szíriai kormány legmagasabb szintjén hagytak jóvá, és a célja, hogy letörje az ellenkezést a szíriai lakosság körében.

Egy tavalyi ENSZ-vizsgálat is arra a megállapításra jutott, hogy a rezsim börtöneiben tömeges kivégzések zajlanak. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik