Nagyvilág

Aszad állítja: nem ő a felelős a szíriai háborúért, 2021-ig hivatalában marad

A New York Times cikke szerint nem fontolgatja a visszavonulást a szíriai elnök Bassár el-Aszad, sőt: 2021-ig hivatalában maradna. A nemzetközi újságírókkal és szakértőkkel Damaszkuszban folytatott hétfői beszélgetésben Aszad nem mutatott megbánást, eddigi politikája folytatásáról beszélt.

Az elnök visszautasított minden olyan feltételezést, ami szerint felelőssége lenne a 2011 óta tartó szíriai konfliktus kirobbanásában, szerinte az Egyesült Államok, az Iszlám Állam és lázadó erők felelősek a kialakult helyzetért.

Tegyük fel, hogy ezek a feltételezések helyesek és az elnök a saját embereit gyilkolta, a Nyugat és a szabad világ pedig segíti a szíriai népet. Öt és fél év után ki támogatna engem? Hogy lehetnék úgy elnök, hogy a népem nem támogat? Nem egy reális történet

-mondta a szíriai elnök, aki azt is tagadta, hogy politikai foglyokat ejtettek volna foglyul, elutasította a kínzásokra vonatkozó felvetéseket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik