Nagyvilág

Hivatalos: Merkel indul kancellárnak

Hivatalosan felkérték kancellárjelöltnek Angela Merkelt hétfőn Münchenben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségének együttes ülésén.

Német hírportálok a tanácskozás résztvevőinek beszámolóira hivatkozva azt jelentették, hogy a CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő pártjának támogatásáról biztosította a 2005 óta hivatalban lévő kancellárt, aki ezzel hivatalosan a pártszövetség jelöltjévé vált.

Angela Merkel már tavaly novemberben bejelentette, hogy kancellárjelöltként kíván indulni az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, decemberben pedig a CDU kongresszusán megerősítették pártelnöki tisztségében és hivatalosan megtették kancellárjelöltnek.

A bajor testvérpárt a menekültügy körüli viták miatt mostanáig nem volt hajlandó hivatalosan támogatni Merkel jelöltségét. Végül a hétfői ülésen a CSU elnöksége résztvevők beszámolói szerint egy emberként felsorakozott mögötte.

A vasárnap kezdődött kétnapos tanácskozás után Merkel és Seehofer közösen ismerteti, hogy a pártszövetség milyen stratégiával készül a választási kampányra.

A CSU vezetője a napokban ismét jelezte, hogy pártja továbbra is ragaszkodik a befogadható menekültek évi 200 ezer fős felső határának bevezetése mellett. A felső határt a CDU elutasítja, ezért az ügyet kihagyják a közös választási programból, de szerepel majd a CSU különálló, Bajorország-terv nevű programjában. Horst Seehofer azt is világossá tette, hogy pártja a Bundestag-választás után semmilyen koalícióban nem vesz részt, ha a kormányprogramban nem rögzítik a menekültbefogadási felső határ bevezetését.

(Reuters, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik