Nagyvilág

Fiai miatt disszidált a magas rangú észak-koreai diplomata

A gyerekei arról kérdezgették, miért nincs a hazájukban internet és tisztességes jogrendszer.

Az észak-koreai elit hátat fordít Kim Dzsong Unnak, az elégedetlenség egyre nagyobb – mondta az az egykori magas rangú diplomata, aki a kommunista diktatúra londoni nagykövetségén szolgált, majd tavaly nyáron Dél-Koreába disszidált. Thae Yong Ho egy szerdai szöuli sajtótájékoztatón egyenesen úgy fogalmazott: a diktátor napjai meg vannak számlálva.

A volt helyettes nagykövet elmondta: a rezsim próbálkozása arra vonatkozóan, hogy távol tartsák az ország lakóitól a külvilág felől érkező információkat, összeomlott. Egyre gyakoribb az óvatos elégedetlenség, ami nemrég még elképzelhetetlen lett volna.

A diplomata azt mondta: legfőképpen két egyetemista korú fia miatt döntött úgy, hogy családjával együtt disszidál. Azt mondta: gyerekei folyton azt kérdezgették, miért nincs Észak-Koreában internet, miért nincs tisztességes jogrendszer és miért végeznek ki tisztségviselőket tárgyalás nélkül. A fiúkat brit ismerőseik is folyton cikizték az észak-koreai berendezkedés miatt, de hajviseletükért is.

Beszélgetni kezdtünk erről a családban. A fiaim kérdeztek, nekem pedig meg kellett mondanom az igazságot

– magyarázta Thae. Azt is elmondta: azért disszidálhatott, mert sok más diplomatával ellentétben mindkét gyermekét magával vihette az Egyesült Királyságba. Pedig általában a tengerentúli kiküldetésben lévő észak-koreaiaknak egy gyermeküket otthon kell hagyniuk, az állam túszaként.

A diplomata arra a következtetésre jutott, hogy fiainak „nyomorult élete” lenne, ha visszamennének Észak-Koreába. „Most boldogok, mert valódi szabadságban élnek Dél-Koreában” – jelentette ki. Felidézte, amikor elhagyták a londoni nagykövetséget, azt mondta nekik: „levágtam a láncainkat, és most már szabad emberek vagytok”.

Kifejtette: amikor Kim Dzsong Un hatalomra került, bizakodó volt, hogy az új vezető józan és ésszerű döntéseket hoz, amivel kihúzza Észak-Koreát a nyomorból. De elvesztette a reményt, amikor azt látta, hogy indoklás nélkül likvidál tisztségviselőket.

Thae szerint a Koreai-félsziget atomfegyver-válságát csak a rezsim elmozdításával lehet megoldani. Úgy vélte, megerősített nemzetközi együttműködésre és szankciókra van szükség, hogy nyomást gyakoroljanak Phenjanra, és gondoskodni kell arról is, hogy információkat juttassanak az országban élőknek. (NBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik