Nagyvilág

Babakocsit gázolt, az anyukával veszekedett, majd továbbhajtott a figyelmetlen autós – videó

A 35 éves nő, Imra Tariq épp egy szűk utcában próbált meg babakocsival átkelni az úttesten, mikor egy autó váratlanul a szó szoros értelmében kiütötte a kezéből a babakocsit. Az édesanya az ütközés után sokkot kapott, a keze is megsérült, ám a babakocsi szerencsére megvédte a 2 éves kisfiát, Hamzát.

A hátborzongató esetet egy környékbeli biztonsági kamera vette fel. A homályos videón látszik, hogy az ütközés után a sofőr szinte rögtön kipattan az autóból, ám nem azért, hogy segítsen a halálra rémült nőn vagy a kicsin, hanem, hogy jól leteremtse az édesanyát.

A képsorokból kiderül, hogy az ezüst Toyota Yarist vezető férfi heves mozdulatok közepette magyaráz Imrának, majd dühösen visszaül az autójába és elhajt a helyszínről. A jogszabályok szerint a férfi így hiába állt meg és szállt ki a kocsiból, mégis továbbhajtásos gázolást követett el, mivel elmulasztott segítséget nyújtani, valamint nem várta meg a hatóságokat a helyszínen.

Hamzát nagyon megrázta az ütközés, nagyon sírt utána, féltem, hogy valami komoly baja esett.

Mondta a sokkos állapotban lévő anyuka. Az édesapa, Jamal Tariq épp otthon volt, amikor megtörtént a gázolás. A férfi elmondta, hogy az eset óta a felesége nem ugyanolyan, rengetegszer felkel az éjszaka közepén, nyugtalanul alszik és nem hajlandó elhagyni a lakást.

A hatóságok a közelben lévő autószerelő műhely felvétele alapján próbálják azonosítani és elkapni a gázolót. A rendőrség a lakosság segítségét is kéri, hogy minél hamarabb kézrekeríthessék a férfit. Íme, a felvétel, nem lesz könnyű dolguk a nyomozóknak.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik