Nagyvilág

Állami prostikkal elégítenék ki a beteg német nyugdíjasokat

Egy német politikus ötlete szerint egészségügyi szolgáltatásként az önkormányzatoknak kéne fizetnie az örömlányokat a rászoruló időseknek.

Az önkormányzatok pénzügyi segítségével vehetnék igénybe prostituáltak szolgáltatásait a rászoruló nyugdíjasok a német Zöld Párt egyik politikusának javaslata szerint. Elisabeth Scharfenberg a Welt am Sonntag című lapnak adta elő ötletét, ami egy Hollandiában már bevezetett gyakorlaton alapulna.

A politikus javaslata szerint a betegeknek orvosi igazolással kéne bizonyítaniuk, hogy semmilyen más módon nem képesek szexuális vágyaik kielégítésére. Valamint azt is, hogy nincsen elég pénzük arra, hogy saját zsebből fizessék ki a prostituáltak szolgáltatásait. Scharfenberg szerint az önkormányzati dolgozók még abban is segítséget tudnának adni a rászoruló időseknek, hogy hol találnak maguknak örömlányokat.

Németországban legális a prostitúció, és a Welt am Sonntag ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy egyre több és több német bordélyházban nyújtanak különböző szexuális szolgáltatásokat kifejezetten egészségügyi gondoktól szenvedő nyugdíjasoknak, és idősek otthonában élő embereknek. Ezek a szolgáltatások az „érzéki simogatásoktól” egészen a közösülésig terjednek.

Az ötlet megosztotta a lap által megkérdezett szakértőket: volt, aki szerint Scharfenberg felvetése sérti az idősek emberi méltóságát, más szerint viszont a prostituáltak igazi „áldásnak” számítanak a rászorulóknak.

De az ötlet párttársait is megosztotta. Simone Peter a Zöld Párt vezetője kritizálta Scharfenberget, közölve, nem érti, hogy képviselőik miért nem képesek magukban tartani azokat a jó szándékú ötleteiket, amelyekkel csak erősítik a képet, hogy a párt teli van furcsa emberekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik