Nagyvilág

Sípályát építettek Zágráb központjában

A horvát főváros újabb turisztikai látványossággal készült januárban, miután tavaly elnyerte a Európa legszebb karácsonyi vására címét: Zágráb központjában óriás-műlesikló pályát építettek - tudósított a Jutarnji List című horvát napilap szerdán.

A 165 méter hosszú és 8 méter széles sípálya keddre virradóra készült el, a zágrábi katedrális elől indul és a Jelasics téren ér véget.

A vasszerkezetből összeállított konstrukcióra harminc kamionnyi, vagyis 400 tonna műhót terítettek, amelyet a közeli síközpontban állítottak elő. A műhó szakemberek szerint akár plusz tíz fokig is kitart.

A sípályán szlalomversenyeket is tartanak majd, de január 5-étől 15-ig bárki válthat jegyet és síelhet a pályán. A gyerekek síleckéket is vehetnek helyi oktatoktól. Síbemutatót tart több híresség is, köztük Ivica Kostelic olimpiai ezüstérmes, világbajnok horvát alpesi síző.

Az ötlet a Horvát Síszövetségben született meg. Vedran Pavleknek, a szövetség elnökének elmondása szerint így akartak megemlékezni a Nemzetközi Síszövetség (FIS) világkupa-sorozatának 50. évfordulójára. A tervek Milan Bandicnak, Zágráb polgármesterének is tetszettek, aki zöld jelzést adott az óriás-műlesikló pálya megépítéséhez.

A horvát főváros azután vált igazán látogatottá, hogy 2013-ban az ország belépett az Európai Unióba. Azóta az Adriai-tenger partvidéke mellett egyre több turista keresi fel Zágrábot is. A 790 ezer lakosú horvát fővárosban valamivel több mint 60 ezer turista várta idén az új évet a turisztikai szövetség adatai szerint. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik