Nagyvilág

„Nyilvánvaló, hogy az életéért küzdött” a berlini merényletben megölt lengyel sofőr

Egy 31 éves olasz nő is az áldozatok közt lehet.

A hétfői berlini merénylethez használt kamionban holtan talált sofőrt, Lukasz Urbant „csendes, tisztességes, jó embernek” nevezte az őt alkalmazó szállítmányozási cég igazgatója. Lukasz Wasik a lengyel állami tévének azt mondta: úgy gondolja, a 37 éves férfi a végsőkig védelmezhette a rá bízott járművet, miután megtalálták.

A rendelkezésre álló GPS-adatok alapján hétfőn délután, háromnegyed négy után előre-hátra mozgott a jármű, a szállítmányozó cég tulajdonosa, Ariel Zurawski szerint úgy tűnt, mintha valaki tanulná, hogyan kell vezetni a kamiont. Este háromnegyed nyolc előtt indultak el vele, a támadás este nyolc órakor történt.

A német Bild arról írt, hogy Urbant azután lőtték le, hogy a kamionnal a tömegbe hajtottak. A jelek szerint a sofőr megpróbálhatta megakadályozni a merénylőt. Zurawski – aki egyben a megölt sofőr unokatestvére – azt mondta, őt kérték meg, hogy azonosítsa Urbant.

Az arca fel volt dagadva és véres volt. Eléggé nyilvánvaló, hogy az életéért küzdött

– jelentette ki.

A Guardian megnevezte a merénylet egy másik halálos áldozatát is, Fabrizia Di Lorenzót. A 31 éves olasz állampolgárságú nő évek óta Berlinben dolgozott. Úgy tudni, még nem azonosították hivatalosan, de családtagjai Berlinbe utaztak, hogy DNS-mintát vegyenek tőlük az azonosításhoz.

Az után merült fel, hogy ő lehet az egyik áldozat, hogy kedden nem ment be munkahelyére. Apja azt nyilatkozta az Ansa hírügynökségnek, hogy még várják halálhírének megerősítését, de nincsenek illúziói. (The Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik