Nagyvilág

Hús-vér embereknek kiszívták a lelkét a testükből, a világ pedig végignézte

Pénteken reggel arra ébredtünk, hogy a szíriai kormány felfüggesztette Aleppó keleti részének kiürítését. Aszad kormánya azzal indokolja a lépést, hogy a felkelők megszegték az egyezményt. Az ENSZ becslései szerint körülbelül ötvenezren vannak még a városban, de már most nagy robbanásokat lehet hallani a buszoknál, amikkel a lázadókat és a civileket viszik ki a városból.

Aszad csütörtökön azt nyilatkozta: a kormányerők “történelmet írtak” a város felszabadításával. Igen, végül is történelmet, csak nem pont úgy, ahogy a szíriai kormányfő gondolja. Hiszen

Aleppó evakuálása maga a földi pokol. Miközben elvileg a civil lakosság kimentése zajlik, a Twittert elárasztották a városban tartózkodók kétségbeesett üzenetei.

Egymás után érkeznek a segélykérések, remélve, valaki meghallja őket. Csütörtökön bemutattunk egy aleppói árvaházat, aminek lakói a bombázásokban veszítették el szüleiket. A gyerekeknek minden vágya, hogy úgy élhessenek, ahogy a világ többi részén. Vagyis elsősorban az, hogy éljenek.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

De nem csak ezek a gyerekek érezték úgy, hogy már csak más segítségében bízhatnak. Alhamdo, egy aleppói aktivista, az alábbi képeket tette közzé kisfiáról néhány napja:

Fotó: Twitter/Mr. Alhamdo
Fotó: Twitter/Mr. Alhamdo

Csupán annyit írt hozzá: Lamar azt szeretné, vegyem fel az ölembe. Vajon látni fogom még őt holnap is?

A férfi felesége csak ennyit kérdezett Alhamdótól:

miért nem ölnek meg minket egyszer? Miért ölnek meg minket minden percben?

Egy videót is megosztott az aktivista, amiben a kilátástalan helyzetükről mesél. Azt mondja, ne higgyünk se az ENSZ-nek, se a nemzetközi közösségnek.

Aszad és Oroszország sem akarja, hogy éljünk, azt akarják, hogy meghaljunk.

Hozzáteszi, semmi mást nem akartak, csak szabadságot, de szerinte senki sem szabad a saját országában sem.

Remélem, jövőre ti alkotjátok majd a kormányt, és nem lesz semmilyen kapcsolatotok Oroszországgal és Aszaddal.

Egy másik aktivista arról beszélt korábban, hogy Aleppóban tömeggyilkosságot élnek át. A város egyik terén nyilvánosan végeztek ki családokat, köztük nőkkel és gyerekekkel, egy pincét pedig úgy gyújtottak fel, hogy hatvan ember égett halálra odalenn.

Vagy kivégeznek minket vagy meghalunk a bombázásokban.

A kormányerők által elfoglalt területeken már több mint száz embert végeztek ki nyilvánosan.

Egy Aleppóban dolgozó amerikai újságíró, Bilal Abdul Kareem is azzal kezdi megszólalását, lehet, hogy nem fognak tudni több üzenetet küldeni, mivel a kormányerők egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzájuk. Miközben beszél, hallani a becsapódásokat a háttérben, de a férfi megdöbbentő nyugodtsággal közli a muszlim országokkal, akik nem segítettek Aleppónak:

ezt elcsesztétek.

De nem kellenek feltétlenül videók a megrázó üzenetekhez, rengetegen vannak még, akik reménykednek, valamilyen csoda folytán véget érhet a rémálmuk.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Egy kisbaba halálra fagyott a dermesztő hidegben. Több tucat család van az utcán bármilyen védelem nélkül – többen közülük már meghaltak.

Nincs pontos adat, hányan haltak már meg Aleppóban, de minden utca és lerombolt épület tele van holttestekkel.

Azt hiszem, ez a búcsú pillanata. Köszönöm mindenkinek, aki kiállt és imádkozott értünk. De már csak néhány órányira vannak attól, hogy megöljenek minket.

Az aleppói tömeggyilkosság nem egy mese vagy egy horrorfilm. Ezek hús-vér emberek, akiknek kiszívták a lelkét a testükből, a világ pedig végignézte.

Angela Merkel német kancellár az EU-csúcson Oroszország büntetését követelte. A csúcstalálkozót követően Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte: az EU minden diplomáciai erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az aleppói humanitárius segélyszállítmányok célba jussanak.

Hollande hozzátette, nem szabad hagyni, hogy egy diktátor elpusztítsa saját népét, és meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy Aleppó lakossága biztonságos körülmények között elhagyhassa az ostromzár alatt tartott várost.

Kelet-Aleppó polgármestere csütörtökön Brüsszelbe látogatott, és azt az üzenetet hagyta az uniós vezetőknek, hogy az elveszetteket már nem lehet visszahozni az élők sorába, de még meg lehet menteni azokat, akik életben maradtak.

*

Vasárnap Aleppó mellett tüntetnek a budapesti orosz nagykövetség előtt. Ettől nem valószínű, hogy hétfőn véget érne az emberiség modern kori szégyene, hiszen sem Obama, sem Putyin, sem Aszad nem fog meghatódni ettől. Amit tehetünk, az esetleg annyi, hogy amikor megtört szíriai embereket látunk bejönni az ország határain, akkor megbélyegzés helyett belegondolunk,

hányszor keltek fel úgy, hogy azt hitték, ez az utolsó nap, hogy életben vannak. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik