Nagyvilág

Trump egészen furcsa embert jelölt külügyminiszternek, de még lehet, hogy jól járnak vele

Donald Trump kezdi összerakni a tökéletes jobboldali kormányt. Ebben a tökéletes jobboldali kormányban valaki vagy tábornok vagy milliárdos. A tábornokok között ott van James Mattis leendő védelmi miniszter, John Kelly leendő belbiztonsági miniszter és Michael Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadó is. A milliárdosok között pedig például James Mnuchin leendő pénzügyminiszter. De a kabinet legalább harmadát a Wall Streetről válogatták össze.

Ennyit arról, hogy Donald Trump majd lecsapolja a washingtoni mocsarat.

A milliárdosok közé kedden bekerült Rex Tillerson is, akit Trump külügyminiszternek jelölt. Az Exxon Mobil vezérigazgatója, amúgy természetesen iszonyúan gazdag ember, egészen komoly meglepetés volt. Trump viszonylag későn jelentette be a külügyminiszterét, előtte hetekig szívatta a jelöltjeit meghallgatásokkal.

Ebben nyilván benne volt az is, hogy nem tudott dönteni. De az alapján, amit eddig tudunk Trump személyiségéről, kétséges, hogy ne élvezte volna, ahogy a korábbi legnagyobb republikánus ellensége, Mitt Romney féltérdre ereszkedik előtte. A legnagyobb esélyesnek pont őt, vagy Petreaus tábornokot tartották.

Egyik sem jött be.

Rex felügyelő

Tillerson az előző két jelölttel szemben tényleg új szín a politikában, és most kivételesen igaz is lehet, hogy Trump végre tényleg elkezdte csapolni a mocsarat. Pont ez az egyik oka annak, hogy ennyien kiakadtak a jelölésénél.

A külügyminiszteri posztra az eddig megszokott menetrend szerint vagy katonát vagy politikust, esetleg akadémikust jelöltek. De szinte soha sem üzletembert. Tillersonnak nincs semmilyen formális diplomáciai múltja. De egyébként Romney-nak sem volt.

Ennek ellenére simán lehet, hogy Tillerson sokkal erősebb jelölt a posztra, mint a többiek közül bármelyik. Mert igazából csak a hagyományos értelemben nincs semmilyen diplomáciai tapasztalata.

Az Exxon Mobil a világ egyik legnagyobb cége, az olajpiac pedig kifejezetten speciális iparág. Itt tényleg évtizedekre előre kell tervezni, és gyakran olyan állami aktorokkal vagy szervezetekkel kell együttműködni és megállapodni, akik korruptak, kiszámíthatatlanok, vagy kifejezetten ellenségesek. Az olajpiac olyan szakmai képességeket igényel, amelyeket sehol máshol nem lehet megszerezni, és olyan geopolitikai ismereteket, amikkel többnyire csak diplomaták vagy a szolgálatok tagjai rendelkeznek.

Tillerson mindkét szempontból erős jelölt.

Dwa bratanki

Viszont ha a másik oldalát nézzük az előbb felsoroltaknak, akkor máris sokkal aggasztóbb lesz a helyzet. Az olajpiacon ugyanis alapvetően két ország a meghatározó erő, mármint az Egyesült Államokon kívül. Szaúd-Arábia és Oroszország.

Pont Tillerson Oroszországgal kapcsolatos viszonya akasztotta ki a legtöbb embert. A 64 éves texasi Tillerson szinte egész életében orosz üzleteken dolgozott. Ő bulizta ki azt is, hogy az Exxon Mobil hozzáférjen az orosz sarkkör alatti rengeteg erőforráshoz, és 2013-ban Barátság Rendje kitüntetést kapott. Állítólag kevés olyan amerikai állampolgár van, aki jobb viszonyban lenne Putyinnal, mint Tillerson.

Ami azokat aggasztja leginkább, akik elhiszik, hogy Donald Trump Vlagyimir Putyin bábja. Ebbe a körbe tartozik az amerikai baloldal jelentős része, és sokan Európából is. Sőt, nemrég a CIA is előjött egy jelentéssel, ami szerint Oroszország hekkertámadásokkal érte el, hogy Putyin legyen az amerikai elnökjelölt.

Vörös pánik

Az oroszokkal szembeni pánik iszonyúan erős most az Egyesült Államokban, a két ország viszonya egyébként is nagyon rossz, erről már írtunk korábban. Annyira, hogy az amerikaiak megint katonákat küldenek Európába, hogy Oroszországot elrettentsék.

Az amerikai baloldal pedig ahelyett, hogy azon kezdene el kollektíven gondolkodni, hogy mi vezetett Donald Trump megválasztásához, az egész balhét megpróbálja egy külső ellenségre kenni. Ettől még persze kétségtelen, hogy Oroszország tényleg megpróbálja befolyásolni az Egyesült Államok és Európa politikáját. Sőt, az is valószínű, hogy tényleg ők állnak sok hekkertámadás mögött, és hogy Trumpot szerették volna elnöknek Hillary Clinton helyett.

Ettől még túlzás lenne azt gondolni, hogy Trump Putyin mandzsúriai jelöltje lenne. Erre a legfőbb bizonyíték az, hogy Barack Obama hallgat az ügyről. Ha tényleg lenne egy világméretű összeesküvés, amelyben egy külső ország a saját beépített emberét csalással szeretné az Egyesült Államok elnöki székébe ültetni, egy demokrata elnök csak szólna miatta. De nem tette.

Az ördög is mögötte áll

Az is tény, hogy Trump sokkal megengedőbb Putyinnal, mint Clinton lenne. De hosszú távon ennek sincs jelentősége. Azért nincs, mert Oroszországnak ellenségképre van szüksége, ezt pedig csak az amerikaiakban fogják megtalálni.

Tillerson sem annyira egyszerű eset, mint amilyennek látszik. Az, hogy valaki az olajbizniszben jó viszonyt ápol Oroszországgal, még nem jelenti azt, hogy Putyin bábja is. Erre a legkomolyabb bizonyíték, hogy Tillersont Condoleeza Rice és Robert Gates ajánlotta. Előbbi Bush külügyminisztere volt, az első fekete nő, aki betöltötte ezt a posztot. Utóbbi pedig Bush és Obama védelmi minisztere is. Sőt, Tillersont még a kőkeményen oroszellenes Dick Cheney is támogatja, aki amúgy szabadidejében maga az ördög.

Mindannyian azt mondják róla, hogy keményen tárgyaló, alapos ismeretekkel rendelkező ember, aki Amerika érdekeit fogja szolgálni.

Ja, igen, és egy olyan kormányban, ahol szinte senki nem veszi komolyan a klímaváltozást, Tillerson lesz a legfontosabb olyan kormánytag, aki nemcsak hisz benne, de a széndioxid-adót is támogatná.

Majd meglátjuk, mit tud kezdeni Putyinnal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik