Nagyvilág

Olasz államfő: Mindenki nyugodjon le!

A kormányfő lemondása ellenére is higgadt politikai környezetre van szükség – mondta az elnök.

Az olasz államfő nyugalomra szólította fel a politikai szereplőket azután, hogy kiderült: Matteo Renzi miniszterelnök be fogja nyújtani a lemondását az alkotmányos reformról szóló vasárnapi népszavazáson elszenvedett vereség miatt.

Sergio Mattarella közölte:

Olaszország nagyszerű ország, rengeteg pozitív energiával. Ezért is van szükségünk nyugodt és tiszteletteljes politikai környezetre.

Hangsúlyozta, hogy az intézményeknek minden esetben tartaniuk kell magukat kötelezettségeikhez és a határidők teljesítéséhez. Kiemelte, hogy az év végéig el kell fogadni a 2017-es költségvetést.

Az államfő méltatta, hogy a választópolgárok nagy arányban vettek részt a népszavazáson. Szerinte

ez egy szenvedélyes, aktív politikai részvételre képes ország szilárd demokráciájának bizonyítéka.

Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint Renzi magánbeszélgetést folytatott az elnökkel, akivel órákkal később újra találkozni fog, hogy hivatalosan benyújtsa lemondását a kormányfői tisztségről. A balközép kormánykoalíció egyik név nélkül nyilatkozó tisztségviselője szerint több mint egy órán át egyeztettek.

Az alkotmányos reformról szóló népszavazáson a szavazásra jogosultak csaknem 70 százaléka vett részt, és az első részeredmények szerint mintegy 60 százaléknyian voltak, akik elutasították a miniszterelnök javaslatát. A közvélekedés szerint a referendum valójában Renzi eddigi tevékenységének megítéléséről szólt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik