A brit külügyminiszter szerint semmivel sem igazolható, hogy az Egyesült Államok állja a NATO védelmi kiadásainak 70 százalékát, miközben az atlanti szövetség többi 27 tagországára együtt is csak 30 százalék jut.
Boris Johnson, aki pénteken a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – hallgatósága előtt tartott előadást a konzervatív párti brit kormány jövő évi külpolitikai törekvéseiről, kijelentette: Donald Trumpnak, a következő amerikai elnöknek igaza van, amikor ezt az aránytalan költségeloszlást kifogásolja.
Pénteki előadásában Johnson maga is felszólította a többi NATO-tagállamot, hogy a kijelölt célnak megfelelően hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra, e kiadások 20 százalékát pedig új hadfelszerelés beszerzésére fordítsák.
A brit külügyminiszter szerint “az erős ember kultuszát éljük, a demokrácia visszavonulóban van”, és ebben a helyzetben a globális rend fenntartását szolgálják az egész világot behálózó szövetségi rendszerek.