Nagyvilág

14 év börtönt kapott az apa, aki 3 éven keresztül majdnem minden nap megerőszakolta a kislányát

A családban folyó borzalmakról fogalma sem volt az édesanyának, aki ráadásul egy véletlen folytán jött rá, hogy egy szörnyeteggel él együtt. A 30-as éveiben járó férfi, akit a kislányára való tekintettel nem neveznek meg a hatóságok, közel 3 éven keresztül folytott szexuális viszonyt a saját kislányával.

A rémálom egészen addig tartott, amíg az anya egy mobillal készített felvételt nem talált a férje telefonjában, amelyen az apuka a közös kislányukat molesztálja. A teljesen összeomlott nő egy percig sem habozott, rögtön hívta a rendőröket, akik azonnal őrizetbe vették a férfit.

Az apa eleinte azzal próbálta védeni magát, hogy a felvételen valójában nem is ő, hanem egy másik férfi látható, ám később a rendőrségen végül mindent bevallott. A férfira a Warwick Crown bíróság végül 14 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki.

Az ügyet tárgyaló bíró, Andrew Lockhart elmondta, hogy ez volt a legsúlyosabb gyermekbántalmazással kapcsolatos eset, amit a helyi bíróság valaha tárgyalt. Lockhart kiemelte, hogy a férfi tettét súlyosbítja, hogy visszaélt az apai tekintélyével, hiszen a nyomozati anyagból kiderült, hogy a szexuális együttlétek napi rendszerességgel, hosszú éveken át történtek.

A kislánynak a mindennapos terroron kívül meg kellett bírkóznia a mindennapokban a szörnyű titokkal is, ezek az események egy életre nyomot hagynak benne. Az édesanya helyzete sem könnyebb, a szakemberek szerint sokan az erőszaktevők környezetében élők magukat kezdik el hibáztatni, amiért nem vették időben észre a jeleket.

Metro

A borítókép csak illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik