Nagyvilág

Beomlott egy bánya Lengyelországban – legalább két ember meghalt, többen eltűntek

Két bányász meghalt, hét pedig eltűnt egy földrengés okozta tárnaomlásban kedden egy délnyugat-lengyelországi rézbányában – közölte a KGHM Polska Miedz bányavállalat.

Jolanta Piatek, a társaság szóvivője elmondta, hogy az este 9 óra után nem sokkal bekövetkezett földmozgás 1100 méter mélységben okozott omlást a polkowicei Rudna bányában.

A térségben 16 vájár dolgozott, akik közül kilencet már a felszínre hoztak és kórházba szállítottak, ketten azonban belehalt sérüléseibe. Piatek közlése szerint az omlás alatt rekedt hét bányász felkutatásán három bányamentőcsapat dolgozik.

A TVN24 lengyel tévécsatorna híradása szerint kedd este 21 óra 9 perckor 4,4 fokozatú rengés rázta meg a térséget. A földmozgás epicentruma Polkowicétől 11 kilométerre északnyugatra, fészke pedig alig 5 kilométeres mélységben volt.

(mti, Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik