Nagyvilág

Átcsábított egy lányt az óceánon, hogy átvágja a torkát

Maricar 19 éves volt, amikor az interneten megismerkedett David Russellel. Bár jól kijöttek egymással, egy óceán és egy kontinens választotta el őket egymástól: a lány Kaliforniában, az akkor 20 éves fiú Angliában élt. Russel sokat kérlelte, Maricar ezért úgy döntött meglátogatja.

A lány 2011 áprilisában szállt repülőre, a landolás után néhány órával pedig már az életéért küzdött. Russel egy erdőbe hívta sétálni a lányt, azt mondta, egy gyermekkori emléket szeretne neki megmutatni. Amikor egy elhagyatott részhez értek, a fiú megkérte a lányt, hogy beköthesse a szemét, azt mondta, valamilyen meglepetést akar adni neki. A következő pillanatban egy konyhakés pengéje feszült Maricar torkának.

A lány szerencséjére a vágás nem sikerül túl mélyre. Menekülni kezdett, de így is elérte még pár kemény ütés. Russel közben azt üvöltötte: „Miért nem halsz már meg?” A fiú végül akkor állt le, amikor a lány azt mondta neki, hogy a reptéren meg kellett adnia a hatóságoknak Russel nevét és lakcímét, így pontosan tudni fogják, hogy ki tette, ha őt holtan találják.

Később kiderült, hogy az autista, spektrum zavarban szenvedő Russel, rákeresett az interneten, hogyan kell valakit megölni, mielőtt találkozott a lánnyal. A fiút többszöri fellebbezés, és egy perújrafelvétel után, kedden tizennégy évnyi börtönbüntetésre ítélte gyilkossági kísérletért, a northamtoni bíróság. Ebből minimum tíz évet kell letöltenie, mielőtt megvizsgálják, hogy feltételesen szabad lábra lehet-e helyezni.

(Metro)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik