Nagyvilág

Az orosz posta vezetőjére is lecsaptak a hatóságok

Több százmillió forintnyi jutalmat utaltatott ki magának.

Büntetőeljárást kezdeményezett az orosz posta vezérigazgatója ellen az ügyészség, mert Dmitrij Sztrasnov csaknem 430 millió forintnyi jutalmat utaltatott ki magának.

Az igazgató azt állítja, hogy a jutalmat jóváhagyták az illetékes minisztérium tisztségviselői. Ellenük is eljárást kezdeményeztek gondatlanság miatt, Sztrasnovot pedig hivatali visszaéléssel vádolják.

A múlt héten a gazdaságfejlesztési minisztert, Alekszej Uljukajevet is őrizetbe vették és menesztették, hivatali visszaélés gyanúja miatt. Azzal gyanúsítják, hogy 2 millió dollár csúszópénzt zsarolt ki a Rosznyefty állami olajvállalattól, hogy engedélyezze a Basnyefty olajvállalat részvénycsomagjának megvásárlását.

Pénteken hozták nyilvánosságra a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet felmérését, melyből kiderül, hogy az oroszok 54 százaléka szerint Uljukajev ügye mögött hatalmi harc áll, csak 30 százaléknyian gondolták azt, hogy valóban a korrupcióellenes harc jegyében csaptak le a hatóságok a miniszterre.

A Kreml szóvivője a felmérés eredményét kommentálva azt mondta, Uljukajev a bíróság ítéletéig nem tekinthető korrupt tisztségviselőnek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik