Nagyvilág

Jogászok kérik Trumpot, hogy vonja vissza főstratégája jelölését

Szerintük a rasszizmussal vádolt Bannon kinevezése nem azt mutatja, hogy minden amerikai elnöke akar lenni.

Több mint 15 ezer amerikai ügyvéd és jogász írta alá azt a nyílt levelet, amelyben arra kérik Donald Trumpot, hogy vonja vissza Steve Bannon jelölését a stratégiai főtanácsadói posztra. Korábban mi is részletesen foglalkoztunk Bannonnal, a Breitbart News nevű alt-right portál vezetőjével, aki rasszista és antiszemita nézeteivel hívta fel magára a figyelmet, ugyanakkor nagyon is jól érti a politika és a sajtó működését.

A jogászok nyílt levelükben azt írják: politikai nézeteik különbözőek, de az amerikai alkotmányra esküdtek fel, és elkötelezettek a demokratikus intézmények megvédése iránt.

Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy képviseletet nyújtsunk minden megbízónknak, rasszra, nemre, vallásra, szexuális irányultságra vagy más tulajdonságra való tekintet nélkül

– közölték.

Bannon úr kinyilvánította szembenállását azzal a stabil, demokratikus kormányzással szemben, amelyért a szakmánk kiáll és igyekszik fenntartani. Bannon úr ezen kívül a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. Bannon úr szándékosan legitimálja a rasszizmust, antiszemitizmust és más gyűlöletes ideológiákat. Az efféle vakbuzgóság szembemegy azokkal az értékekkel, amiket az alkotmányban lefektettek

– áll a nyílt levélben, amelyben arra is figyelmeztetnek, hogy Donald Trump azt ígérte: minden amerikai elnöke lesz.

Trump ugyanakkor a New York Times-nak adott interjúban megvédte Bannont. Azt mondta, hosszú ideje ismeri, és eszébe sem jutott volna felkérni, ha rasszistának tartaná. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik