Nagyvilág

Szabadlábon érkezett a bíróságra a kisfiú zaklatásával vádolt fociedző

A férfi nem is foglalkozhatott volna gyerekekkel, mert Svájcban már elítélték hasonló cselekedet miatt.

Szabadlábon érkezett a gödöllői bíróságra az a fociedző, akit kiskorú elleni szexuális erőszakkal vádolnak. Erről a Bors írt.

A vádirat szerint a férfi 2008 őszén egy alapítványon keresztül vállalt munkát a Pest megyei Domony általános iskolájában. Ott ismerte meg azt az akkor tízéves kisfiút, akit 2009 nyarán a sportpálya öltözőjébe csalt, ahol meztelenül várta és molesztálta. Ezek az alkalmak azután rendszeressé váltak, körülbelül tízszer történt hasonló.

A fiú egykori nevelőanyja elmondta, hogy az edző táborba is vitte a rá bízott gyerekeket, egy alkalommal náluk is járt, plüssállatot vitt a kisfiúnak. Egy volt csapattárs pedig úgy emlékezett, hogy az edző többször is együtt fürdött tanítványaival.

A fociedző nem tagadta a vádakat, mindent beismert. Valójában nem is foglalkozhatott volna gyerekekkel: korábban Svájcban dolgozott edzőként, ahol öt gyermeket rontott meg. 2005-ben négy év börtönre ítélték Baselben, de mivel kiutasították az országból, ezt nem töltötte le, az ítélet itthoni elfogadása pedig jelenleg is folyamatban van.

A Domonyban zaklatott fiút ugyanakkor nem találják a hatóságok, pedig egy végső szembesítésre még szükség lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik