Nagyvilág

19 falubelit ölhetett meg a szerencsejátékos kínai

Egy gyanúsítottat elfogtak, aki felelős lehet a tömeggyilkosságért Jünnanban.

Tizenkilenc embert holttestét fedezték fel csütörtökön a dél-kínai Jünnan tartomány egyik falujában. A hatóságok 200 kilométerre a falutól őrizetbe vettek egy férfit az áldozatok meggyilkolásának gyanújával – jelentette a kínai állami média.

A hatóságok csütörtök reggel kaptak arról bejelentést, hogy holtan találtak két idős embert a tartományi székhelytől, Kunmingtól mintegy 200 kilométerre északra fekvő, Jema nevű településen. A rendőrség a kiérkezése után rövid időn belül további holtesteket fedezett fel.

A hatóságok Kunmingban őrizetbe vették a 27 éves Jang Csingpej jemai lakost, akit a tizenkilenc áldozat meggyilkolásával gyanúsítanak. Egyelőre nem tisztázott, hogyan követték el a gyilkosságokat, illetve mi volt az indíték. Az áldozatok egymás közelében laktak, hat család tagjai voltak.

Helyi beszámolók szerint az indíték az lehetett, hogy Jang jelentős szerencsejáték-tartozást halmozott fel, és nem adtak neki többé kölcsön. Egyes állítások szerint az összes áldozat Jang rokona volt.

A South China Morning Post hongkongi lap szerint a tizenkilenc áldozat közül négy kiskorú volt. A helyi közbiztonsági hivatal közleménye szerint tizenegy férfi és nyolc nő áldozata van a bűncselekménynek, a legfiatalabb három-, a legidősebb 72 éves volt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik