A fajon belüli halálos összetűzések nemcsak az embereknél, hanem néhány más emlősnél is előfordulnak. Az emberszabásúaknál a csoporton belüli agresszió sem ritka, néhány fajnál a gyerekek megölése is előfordul. A ragadozók esetenként megölik az idegen csapatokhoz tartozókat és még az olyan ártalmatlannak tűnő fajok is, mint a hörcsögök és a lovak, esetenként végeznek fajtársaikkal – írta José María Gómez, az Almeríában található CSIC-EEZA kutatóintézet munkatársa és kutatócsoportja a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.
A tudósok azt vizsgálták, hogy mennyire elterjedtek az ilyen halálos kimenetelű konfliktusok az egyes emlősfajoknál. Az emlősök 80 százalékát kitevő 137 emlőscsalád 1024 fajánál négymillió halálesetről találtak információkat a tudományos irodalomban. Az erőszakos esetekhez sorolták például a gyerekek megölését, a kannibál viselkedést, a területvédő harcokat és más harcos konfliktusokat.
Néhány faj erőszakosabbnak mutatkozott, míg mások egészen békésnek. A csapatban vagy meghatározott területen élő állatoknál elterjedtebb a fajtársakkal szembeni erőszak, mint a magányosan vándorló fajoknál.
Az emlősök evolúciójának kezdetén az erőszakos halálesetek aránya 0,3 százalékos, tehát háromszázból egy állattal végeztek fajtársai. A törzsfejlődés során az emberszabásúak kialakulásánál a halálos erőszak megnövekedett. Körülbelül abban az időszakban, amikor az emberszabásúak a családfa önálló ágaként elkülönültek, az arány két százalékra emelkedett. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a halálos erőszak az emberszabásúak ágában gyökerezik.
Bizalmatlansággal kell kezelni
A tudósok hatszáz tanulmányt elemeztek annak megállapítására, hogy mennyire volt elterjedt az erőszak az emberi populációban az elmúlt ötvenezer évben. A számokat bizonyos bizalmatlansággal kell kezelni, az erőszak mértéke ugyanis az egyes időszakokban változó volt – emelték ki a szakértők. A filogenetikai – fejlődéstörténeti rendszertani – vizsgálatok szerint két százalék körül volt az arányuk, ez azonban időnként, mint például a középkorban növekedett, és elérte az 12 százalékot.
A modern korban, mintegy száz évvel ezelőtt csökkent a társadalmon belül az erőszakra való hajlam, vélhetően a kultúra és az ökológiai körülmények hatására. Ma az erőszakos halálesetek aránya 1,3 százalék.
Az idők kezdetén az emberiség olyannyira hajlandó volt az erőszakra, ahogyan ez az emlősök közös fejlődéstörténetéből sejthető. Ez a történelem előtti erőszakosság a történelem előrehaladtával változik, többnyire az emberi társadalom szociopolitikai szerveződésével összefüggésben. Eszerint a kultúra képes megregulázni a halálos erőszak filogenetikus örökségét
– írták a szakértők.
A tanulmány evolúcióbiológiai módszerekkel közelít egy filozófiai kérdéshez – kommentálta a tanulmányt Mark Pagel, a Readingi Egyetem kutatója. Thomas Hobbes filozófus a 17. században tette fel a kérdést, hogy az ember vajon természetétől fogva erőszakos-e, egy évszázaddal később Jean-Jacques Rousseau azt feltételezte, hogy a környezet és a társadalmi körülmények befolyásolják az erőszakosságra való hajlamát.
A tanulmány jó okot szolgáltat annak feltételezésére, hogy az ember természetétől fogva erőszakosabb, mint a legtöbb más emlős. Ezt antropológiai kutatások is alátámasztják, amelyek a vadászó és gyűjtögető társadalmakat az “állandó harc” állapotában lévőnek írják le.
