„Nagyon büszke vagyok a támogatásukra” – mondta a republikánus jelölt. „Több mint 16 000 határőr is engem támogat. Inkább őket, mint azokat, akik az elmúlt években vezették az országunkat. Nézzük meg, milyen káoszt hagytak maguk után. A demokraták elleni kibertámadásokkal kapcsolatban ellenfelem csak Oroszországot emlegeti, de lehet, hogy a kínaiak voltak, vagy valaki, aki otthon ül egyedül és kétszáz kilót nyom. Nem tudjuk ki volt, mert Obama elnöksége alatt elvesztettük az irányítást egy csomó dolog – például az internet felett. Az ISIS és hasonlók miatt nagyon-nagyon keménynek kell lennünk. Van egy tízéves fiam, aki nagyon-nagyon ügyes a számítógépekkel. A kibertér komoly dolog! Rengeteg dolgot kell jobban csinálnunk, az internettel kapcsolatos dolgok ezek közé tartoznak!”
A következő élő közvetítés része
Döntetlen lett a szipogós Trump és a vörös Clinton vitája
Trump: „több mint 200 tábornok támogat”
2016. 09. 27. 04:13
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 14:51 Tavaly 35 milliárdnyi közpénzt utalt a kormány Erdélybe, részben az RMDSZ közelébe
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
