A következő élő közvetítés része Döntetlen lett a szipogós Trump és a vörös Clinton vitája

Itt a vége: Ki nyert?

Egy gyors eredményhirdetés.

Dávid szerint 0-0 lett az eredmény, de tizenegyesekkel végül Clinton nyert.

Zoli szerint 2-1 Clintonnak, de csak egy utolsó pillanatban lőtt góllal.

Péter szerint teljes döntetlen lett az eredmény – nincsen egyértelmű győztes, de még pontosabb, hogy egyikük sem veszített.

Amiben egyetértünk: a műsorvezető, Lester Holt nem volt a helyzet magaslatán, Trump többször is “leugatta”, figyelmen kívül hagyva a kérdését, és mondta, amit akart, és Holt nem igazán tudta visszafogni.

Hogy végül melyikük jött ki jobban a vitából, majd az elkövetkező napokban készített közvélemény-kutatások mondják meg, de az első gyors felmérések is jó képet mutatnak majd az elkövetkező órákban.

A lényeg: sokkal érdekesebb vita volt, mint amiket az előző választások alatt láthattunk, egyátalán nem volt unalmas, végig feszült és feszes volt, mindkét oldalról heves támadások és ellentámadások voltak, és mindketten elég jól állták a sarat, nem remegtek meg, és nem követtek el olyan nagy hibákat, amik végzetes csapást mértek volna saját kampányukra. A másfél óra szinte észrevétlenül telt el.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik