Nagyvilág

Az évszázad összecsapása: a Trump-Clinton vita

Ma este tartják a két amerikai elnökjelölt első televíziós vitáját, ami minden idők legnagyobb politikai showműsorának ígérkezik.

A várakozások alapján minden idők legnézettebb elnökjelölti vitája lesz a magyar idő szerint kedden, hajnali három órakor kezdődő összecsapás Hillary Clinton és Donald Trump között. A demokrata és a republikánus elnökjelölt első televíziós vitáját várhatóan több mint százmillióan fogják nézni az Egyesült Államokban, ami olyan magas nézőszám, amit a kétezres években csak a Super Bowloknak sikerült elérnie.

A vitának a New York-ki Hofstra egyetem ad otthont, és az NBC esti híradójának műsorvezetője, Lester Holt lesz a moderátora, aki három téma („Amerikai iránya”; „A jólét elérése” és „Megóvni Amerikát”)  köré csoportosítva tesz fel kérdéseket a jelölteknek. Azt azonban nem lehet tudni, hogy pontosan milyen kérdéseket kapnak a jelöltek, és a témák annyira ködösek, hogy azokba sok minden belefér majd, de szinte biztosan lesznek a gazdasággal és a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdések.

A másfél órás vitát – amit nem szakítanak meg reklámszünetekkel – hat 15 perces szegmensre osztják. Holt mindegyiket egy kérdéssel fogja indítani, amire a jelölteknek két perce lesz válaszolni. Majd a maradék időben reagálhatnak a másik kijelentéseire.

Nagy a tét

Az amerikai politikai élet követői már tavasz óta várják a vitát, mióta nyilvánvalóvá vált, hogy Donald Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, tudva, hogy a milliárdos üzletember és valóságshow-sztár nagyon ért ahhoz, hogyan kell izgalmas televíziós műsort produkálni. Azt már kevesen láthatták előre, hogy a

választás napja előtt hat héttel megtartott vita idejére a két jelölt gyakorlatilag holtversenyben fog állni a közvélemény-kutatásokban, és a korábbi elnökválasztásokkal ellentétben az idei tévés vitáknak akár komoly befolyása lehet a kampányra.

Bár még mindig Clinton végső győzelmére van nagyobb esély, előnye már korántsem olyan nagy, mint nyár végén, amikor egyértelműen vezetett Trumppal szemben. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint a demokrata elnökjelölt már csak 1,5 százalékkal vezet republikánus ellenfele előtt, de a Bloomberg felmérése már azt mutatja, Trump átvette a vezetést Clintonnal szemben.

Közben a Reuters/Ipsos felméréséből kiderült, hogy a szavazásra készülő választók felénél a viták nagy szerepet játszanak abban, kire adják le a voksukat, és köztük van tíz százalék, akik egyelőre még egy jelölt felé sem hajlanak. Közben a Wall Street Journal és a BNC közös felmérésében a regisztrált szavazók 34 százaléka mondta azt, hogy kulcsfontosságú lesz a vita abban a döntésben, hogy melyik jelöltet választják. A Washington Post/ABC News közvélemény-kutatása szerint pedig a választók 80 százaléka nézni fogja a vitát.

A nagy kérdés: mit csinál majd Trump?

A hétfő esti vitán két olyan politikus fog egymással megmérkőzni, akik tökéletes ellentétei egymásnak. Egyrészt ott van a veterán politikusnak számító Clinton, több évtizedes politikai közszerepléssel, és több televíziós választási vitával a háta mögött, aki híres arról, hogy komoly felkészüléssel megy neki a vitáknak. Vele szemben egy kezdő politikus áll az üzletember Trump személyében, aki büszke arra, hogy komolyabb felkészülés nélkül vágott neki az előválasztások alatt tartott vitákra – és mégis ő dominálta az összest. Köszönhetően annak, hogy nagyszerű kommunikátor, és egy rendkívül sikeres valóságshow vezetőjeként nagyon is tisztában van azzal, hogy kell jó televíziót csinálni.

Ezt jól ki is használta a Republikánus Párt előválasztása alatt tartott vitákban, ahol azonban jóval könnyebb helyzetben volt, mint lesz ma este a Clintonnal szembeni kétfős vita alatt. A republikánus jelöltek között zajlott vitákban ugyanis nem kellett hosszan kifejtenie javaslatait, és elmagyaráznia, hogyan fogja végrehajtani választási ígéreteit, egész egyszerűen azért, mert a sok jelölt miatt arra nem volt elég idő. Elég volt pár bombasztikus kijelentés, vagy egy-egy jól időzített sértegetés, hogy magára vonja a rivaldafényt, és elérje, mindenki csak vele foglalkozzon.

Most azonban kénytelen lesz részletesen beszélni választási ígéreteiről, 90 percen át, mindenféle segítség nélkül. Ráadásul nem engedheti meg magának, hogy felkészületlennek tűnjön, mert azzal csak aláhúzná a demokraták állítását, hogy nem való elnöknek. Ugyanakkor olyan alacsonyak az elvárások vele szemben, hogy a média már akkor pozitívnak fogja látni szereplését, ha nem követ el valami hatalmas nagy hibát. Ahogy egy demokrata stratéga a Politicónak kijelentette:

Amíg elkerüli, hogy lehányja magát a színpadon, a sajtó ragyogó kritikákat ad majd neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik