Nagyvilág

Fegyverarzenált foglaltak le a norvég rendőrök

Gyanús, hogy csak fegyvergyűjtőkről volt szó, mindenesetre az ezer fegyver nem számít kevésnek.

Hozzávetőleg ezer fegyvert foglalt le a norvég rendőrség az ország délkeleti felében végrehajtott akciók során – közölték a helyi hatóságok szerdán. A rendőrség szerint az elmúlt hónapokban végrehajtott rajtaütések során automata fegyvereket, revolvereket, pisztolyokat, valamint lőszert foglaltak le. Mintegy 600 lőfegyvert két embernél találták a Honefoss kisvárosában. A két gyanúsított korábban börtönben is volt.

Értesülések szerint összesen kb. 20 embert vettek őrizetbe illegális fegyvertartás gyanújával, többüket már korábbról ismerték a hatóságok. Az egyik gyanúsított védője a norvég rádiónak elmondta: védence fegyvergyűjtő, és ez a hobbija kissé elharapódzott. Az illegális fegyverkereskedelem Norvégiában hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik