Nagyvilág

A lengyel miniszterelnök szerint konkrét felelősei vannak az EU válságának

Neveket is említett.

Az Európát érő válságoknak konkrét felelősei vannak – mondta a lengyel kormányfő a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió reggeli műsorában. Beata Szydlo név szerint fel is sorolta őket, egyben az EU mélyreható reformját sürgette.

Szydlo kedden az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal egyeztetett Varsóban. Ennek kapcsán a kormányfő elmondta, hogy Tusktól eltérően értékeli az EU helyzetét, úgy látja, nagyon mélyreható reformokra szorul a közösség, talán még az alapszerződések módosításáról is beszélni kell.

Szerinte az eddigi uniós politika válsághoz vezetett, melynek okozói azok a vezetők, akik nem időben, nem megfelelő módon reagáltak. Név szerint említette Tusk mellett az Európai Parlament elnökét, Martin Schulzot és az Európai Bizottság élén álló Jean-Claude Junckert. Ők Szydlo szerint olyan új modellt javasolnak, amely nem tér el az eddigitől, és azt állítják, hogy nem történt semmi baj. Pedig a miniszterelnök szerint az eddigi EU szétesőben van, reformok híján újabb tagállamok is kiléphetnek.

A beszélgetés során Szydlo kilátásba helyezte, hogy közös álláspontot terjeszt elő a V4-országcsoport pénteki pozsonyi informális találkozóján. Úgy vélte, a V4 jelenleg az EU legállandóbb csoportja, amelynek tagjai a fő kérdésekben konszenzusra tudnak jutni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik