Nagyvilág

Egy algériai és egy marokkói ellen emeltek vádat Ausztriában

A marokkói és az algériai férfit azzal vádolják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet emberei, és támogattak két szélsőségest, akik részt akartak venni a tavaly novemberi párizsi merényletekben. Egyelőre nem ismert, hogy ők maguk tervezték-e merénylet elkövetését.

A 26 éves marokkói és a 40 éves algériai gyanúsítottat még 2015 decemberében fogták el egy salzburgi menekülttáborban, egy héttel azután, hogy letartóztattak két másik, a párizsi terrortámadásokkal összefüggésbe hozható férfit. Ez utóbbi kettőt azzal vádolták, hogy részt akartak venni a novemberi terrorakcióban, s további franciaországi merényletek előkészítését tervezték. Őket július végén már kiadták Franciaországnak.

A most vád alá került férfiak tartották a kapcsolatot a Franciaországnak kiadott másik két emberrel, információkkal, logisztikai támogatással látták el őket – közölte az ügyészség szóvivője.

A Franciaországnak júliusban kiadott 29 éves algériai és 35 éves pakisztáni férfiak 2015 októberében – menekültnek mondva magukat – két későbbi párizsi merénylővel utaztak be a schengeni övezetbe (két irakival, akik novemberben fel is robbantották magukat a saint-denis-i focistadionnál). A négy férfinak sikerült egy menekülteket szállító csónakkal Lérosz görög szigetre átutazni. Az algériai és a pakisztáni férfit a görög hatóságok hamis dokumentumok miatt elfogták, október végén azonban szabadon engedték.

November végén, már a párizsi terrortámadások után érkeztek Ausztriába. A Görögországban vett ujjlenyomatok alapján fogták el őket a salzburgi menekülttáborban – ismételten hamis dokumentumok miatt.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik