Nagyvilág

A törökök még mindig izmoznak a vízummentességen

Törökország nem fogadja el, hogy az Európai Unió (EU) a vízummentesség megadását az év végéig késleltesse – jelentette ki kedden Ibrahim Kalin elnöki szóvivő az NTV török hírtelevízió adásában. Mint fogalmazott: ez a lehetőség fel sem merülhet. Az ügyben kisebb megoldatlan kérdések maradtak, amelyekre remélhetőleg hamarosan közös választ találnak az unióval – tette hozzá.

Vasárnap a Welt am Sonntag című német lap arról írt, hogy Ankara nem ragaszkodik a török állampolgárok vízummentességének októberi bevezetéséhez. Az újság magas rangú török kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte: nem lenne gond, ha elhúzódna az ügy, Törökország csak ahhoz ragaszkodik, hogy még az idén eltöröljék a schengeni vízumkényszert.

Kalin arról is beszélt, hogy a szíriai polgárháború egyik gócpontjának számító Aleppóban hamarosan tűszünetre kerülhet sor. A jelenlegi tervek 48 órás időtartamról szólnak, de Ankara reméli, hogy a fegyvernyugvást legalább a közeledő muzulmán áldozati ünnep végéig sikerül meghosszabbítani.

Rávilágított: ebben a legfontosabb szerepet a szíriai rezsim oldalán harcoló Oroszország játssza, amelynek fel kell függesztenie légicsapásait.

Kalin kitért rá, hogy a G20 csoport kínai csúcstalálkozóján részt vevő országok sem a Recep Tayyip Erdogan török elnök által javasolt észak-szíriai biztonsági övezet mellett, sem ellene nem foglaltak világosan állást. A szóvivő kiemelte: a legfőbb kérdés az, hogy ki védi majd a kialakítandó területet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik