Nagyvilág

G20: Kína megtalálta Obama reptéri fiaskójának felelőseit

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, nem indult zökkenőmentesen a világ gazdasági nagyhatalmainak csúcstalálkozója a Kínában található Hangzhouban. Nem elég, hogy Barack Obama nem tudott időben kiszállni az elnöki gépből, Susan Rice nemzetbiztonsági főtanácsadót feltartóztatták a kínai biztonságiak, mert azt hitték, hogy csak egy újságíró. Egy kínai biztonsági ember pedig  kiabálni kezdett egy fehér házi dolgozóval, aki épp az újságíróknak magyarázta, hova kellene állniuk. Azt kiabálta neki, hogy

ez a mi országunk, ez a mi repterünk!

A Reuters hírügynökség szerint Kína megtalálta a fiaskó felelőseit, a bonyodalmakért az Egyesült Államok és az újságírók felelnek. A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint ha az Egyesült Államok tiszteletben tartotta volna a korábban megbeszélt munkamegosztást, akkor az elnöki repülő körüli zűrzavar nem következik be. Mint mondta, az összes többi résztvevő ország képviselője a Kína által biztosított lépcsőket használta,

az Egyesült Államok akkor miért nem?

A szóvivő szerint azonban ez nem volt komoly prorbléma és visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint Kína szándékosan okozott volna diplomáciai kavarodást. A szóvivő hangsúlyozta: az amerikai újságírók nem tartották tiszteletben Kína arra vonatkozó szabályait, hogy honnan fotózhatják a repülőjét elhagyó Barack Obamát – más nemzetek riporterei teljesítették kéréseiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik