Nagyvilág

Kiszolgáltatott menekültek miatt háborognak Párizs luxusnegyedének lakói

Felháborodtak Párizs 16. kerületének lakói, mivel a Bois de Boulogne melletti luxusnegyed környékén menekülteket, főképp kiszolgáltatott nőket és gyerekeket helyeztek el két faházban. Az Express cikke szerint többen nyíltan megfenyegették a helyi tisztségviselőket, a tiltakozók petícióját pedig ötvenezren írták alá, amelyet eljuttattak a városházára.

A francia főváros legfelkapottabb részén egy-egy ingatlan ára 3 millió font körül mozog, egy helyi üzletember a lapnak abbéli félelmének adott hangott, hogy az elszállásolt 24 család mellé még több menekült érkezik, akiknek “nincsen semmilyen kötődésük a területhez.” Mint mondta, hasonlóakat már láttak Calais esetében is, ráadásul ingatlanjaik veszítenek értékekükből. Többen nehezményezték,  hogy a városvezetés nem egyeztetett a lakosokkal a menekültszállásokról.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere arról beszélt, hogy a Gare du Nord Eurostar termináljánál újabb szállást hoznak létre, leginkább férfiak számára. A szocialista polgármester Hollande elnök szoros szövetségese, közlése szerint naponta nagyjából száz menekült érkezik Párizsba. A legtöbben Calais kikötővárosba, majd onnan az Egyesült Királyságba akarnak eljutni, ezért telepítették a szállást a pályaudvar környékére. Anne Hidalgo kijelentette: inkább aludjanak ezekben a néhány napra igénybevehető kempingekben, mint az utcán.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik