Nagyvilág

Minden 85. menekült meghal a tengeren

Egyre veszélyesebbek az Európába vezető tengeri migrációs útvonalak, míg tavaly minden 276.  ember vesztette életét az átkelés közben, idén már minden 85. - írta a Die Welt című német lap a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becslését ismertetve kedden.

A halálos áldozatok számának növekedése az IOM szerint annak tulajdonítható, hogy a mindinkább gátlástalan embercsempészek egyre több embert indítanak útnak nyílt tengeri közlekedésre alkalmatlan hajókon, és egyre többen indulnak el Egyiptomból, ahonnan különösen veszélyes és hosszú tengeri út vezet Európába.

Tavaly és az idei első fél évben együttvéve mintegy 6600-an vesztették életüket vagy tűntek el a tengeri átkelés közben, de ezek csak a dokumentált esetek

– mondta a Die Weltnek Simon Robins, az IOM szakértője, kiemelve, hogy az európai nyilvánosság előtt zajló katasztrófa mögött van egy láthatatlan katasztrófa is, amelynek halálos áldozatait nem találják meg.

Az IOM elemzése szerint a példátlan humanitárius válságban túlterhelt olasz és görög hatóságok nem tesznek meg mindent a tengerből vagy hajóroncsokból kiemelt holttestek azonosításáért és a hozzátartozók tájékoztatásáért. Az erőforrásokat az emberek kimentésére, ellátásukra és az embercsempészek kiszűrésére összpontosítják. Arra még mindig nincsen szabályozott eljárás, hogy mi a teendő a holtestekkel, és egészen a legutóbbi időkig a halottak nyilvántartására és eltemetésükre sem volt szabványos eljárási rend.

Az IOM szakértői szerint a nemzetközi közösségnek lépnie kell, egy globális hálózatot, intézményrendszert kell kialakítani az eltűntek és elhunytak sorsának feltárására és a hozzátartozók tájékoztatására.

Az IOM a Die Weltben ismertetett tanulmánytól függetlenül kedden közölte, hogy augusztus 28-ig 3165 ember halt meg vagy tűnt el a Földközi-tengerben átkelés közben, ami 509-cel több az egy évvel korábbinál, holott az érkezők száma csökkent: 272 070 menekült érkezett tengeri úton Európába idén, míg az előző év azonos időszakában bő 80 ezerrel többen, 354 618-an érkeztek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik