Nagyvilág

Litvánia annyira bevásárolt a tanknagybanin, hogy nincs az a cekker, amivel haza lehetne tolni

A Litvániában valaha lebonyolított legnagyobb értékű hadászati beszerzést jelentette be hétfőn a balti ország védelmi minisztere: Vilnius 88 német-holland páncélozott járművet vesz 365 millió euró értékben.

Juozas Olekas, a védelmi tárca vezetője azt mondta, hosszú távú befektetésről van szó a nemzetvédelem terén, és ez egyben annak a jele, hogy Litvánia nagyon komolyan veszi biztonságát.

Az ARTEC német konzorcium által – holland közreműködéssel – gyártott, páncélozott járműveket 2017 és 2021 között szállítják a balti országba.  Azt követően, hogy Oroszország 2014 márciusában annektálta a Krím félszigetet, és – balti vádak szerint – Moszkva a Baltikumra is kiterjesztette dezinformációs hadjáratát, a három, posztszovjet térségbeli ország közül a legnagyobbnak számító Litvánia jelentősen növelte védelmi költségvetését. Tavaly 725 millió euróval, vagyis bruttó hazai termékének 1,79 százalékával többet fordított katonai kiadásokra, mint egy évvel korábban.

A hárommilliós ország hivatásos hadserege jelenleg 8200 fős, ehhez hozzájön további 2600 sorköteles és 4600 tartalékos katona. Litvánia és a szomszédos balti országok biztonságát legnagyobb részben az észak-atlanti szövetség szavatolja. A július elején Varsóban tartott NATO-csúcsértekezleten a katonai szövetség tagországainak vezetői megegyeztek abban, hogy négy nemzetközi zászlóaljat vezényelnek Lengyelországba és a balti országokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik