Túlzsúfolttá vált az észak-franciaországi Calais-ban kialakított menekülttábor, amelyben jelenleg több mint 9100-an laknak, köztük 860 fiatalkorú – jelentette két segélyszervezet pénteken.
Ez hozzávetőleg 2000 emberrel több, mint júliusban – mutattak rá.
Ugyanakkor a francia kormány szerint hivatalosan csak nagyjából 4500-an lakják a “dzsungel” néven is ismert tábort.
A Help Refugees és a L’Auberge des Migrants nevű segélyszervezetek szerint a helyzet nagyon feszült, mivel az illegális bevándorlók lehetőséget keresnek, hogy átjuthassanak Nagy Britanniába, ahol rokonaik laknak, vagy csak a jobb élet reményében.
A francia rendőrség a jövő héten számlálást akar végezni a táborban – közölte a Pas-de-Calais megyei prefektúra.
A lille-i közigazgatási bíróság a nap folyamán elutasította a prefektúra egy beadványát, amelynek értelmében betiltották volna az improvizált árusbódékat a táborban. A segélyszervezetek dolgozói szerint az intézkedés csak tovább növelte volna a helyi feszültségeket.
A hatalmas tábor 2015 tavaszán alakult ki, amikor is Natacha Bouchard-nak, Calais jobboldali polgármesterének a kezdeményezésére a hatóságok felszámolták a városon belüli kisebb táborhelyeket, és önkéntesek segítségével egy volt szeméttelepnél újonnan megnyílt befogadóközpont térségébe terelték az embereket, azt ígérve, hogy ott megtűrik a sátrakat.
(MTI)