Nagyvilág

Menekültekkel ebédelt a pápa

Ferenc pápa olyan szíriai menekültekkel ebédelt csütörtökön a vatikáni rezidenciáján, akik az ő közbenjárására kerültek Olaszországba, miután áprilisban látogatást tett Leszbosz görög szigeten.

Greg Burke vatikáni szóvivő közlése szerint a pápa több család 21 tagját hívta meg. A gyerekeknek játékokat és más holmikat ajándékozott, ők pedig ezt saját rajzaikkal köszönték meg. Ferenc pápa az olaszországi életük kezdetéről beszélgetett a meghívottakkal.

A családok Rómában a Szent Egyed Közösségtől szállást és napi ellátást kapnak. Két csoportban érkeztek Rómába: az első 12 ember a pápa saját repülőgépén, amikor Leszboszról visszautazott Rómába, a többiek júniusban.

Az 1,2 milliárd hívőt számláló római katolikus egyház vezetője I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek társaságában áprilisban azért látogatott Leszbosz szigetére – amely az egyik legfontosabb állomása volt a Törökország felől az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak -, hogy ezzel is hangsúlyozza: ők az életüket kockáztató, szögesdrótkerítésekkel feltartóztatott és táborokba kényszerített embertömegek mellett állnak, akik egy jobb élet és a biztonság reményében érkeztek Európába.

Ferenc pápa számos szíriai és más országbeli menekülttel beszélgetett, és elismerte, hogy “sírnivaló” a helyzetük. A pápa egyben megköszönte Görögország lakosainak, s köztük a leszbosziaknak, hogy menekültek ezreit fogadták be. Köszönetet mondott emberségükért, amely “hidakat akar építeni, s elveti azt az illúziót, hogy bekerített területeket létrehozva nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat.” S kijelentette: “mindannyian migránsok vagyunk”.

A pápa a szigeten tett rövid látogatás után repülőgépén 12 szíriai muzulmán menekültet, köztük hat gyereket vitt a Vatikánba. “A pápa egy üdvözlő gesztust akart tenni a menekültek felé azzal, hogy a saját repülőgépén vitte őket Rómába” – közölte akkor az egyházi állam.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik