Nagyvilág

Távozása után is botrányt kavart David Cameron

Magas állami kitüntetésre jelölte egykori pénzügyminiszterét, George Osborne-t David Cameron volt brit miniszterelnök. A nagyjából becsületrendnek fordítható, 1917-ben alapított Order of the Companions of Honour exkluzív klub, hiszen egyszerre összesen legfeljebb 65 tagja lehet az Egyesült Királyságból, és a Nemzetközösség államaiból.

Nagy-Britanniában régi szokás, hogy a távozó kormányfő kitüntetésre terjeszti fel bizalmas munkatársait. A Brexit-népszavazásba belebukó Cameron a pénzügyminiszterén túl több volt kormánytagot, korábbi kommunikációs igazgatóját, és még a felesége különleges tanácsadóját is felterjesztette lovagi címre és más, magas rangú kitüntetésekre.

Miután a listát megszerezte és kiszivárogtatta a Sunday Times című lap, az ellenzék azt követelte Theresa May jelenlegi miniszterelnöktől, hogy lépjen közbe, vagyis ne terjessze a neveket a királynő elé, és reformálja meg az anakronisztikus rendszert. A kormányfő úgy válaszolt, hogy ez nagyon rossz precedens lenne, ezért nem szól bele elődje döntésébe.

A kitüntetések listája ugyanakkor May-nek is kínos lehet, hiszen szerepel rajta két olyan személy is, akik több ezer fonttal támogatták a jelenlegi kormányfő, illetve a konzervatív párt kampányait. Egyikük, Ian Taylor, a Vitol olajipari cég vezére a botrány kirobbanása után közleményben kérte, hogy húzzák le a nevét a listáról, mert nem lenne helyes, ha most ilyen kitüntetésben részesülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik